Hirdetés

Az ingatlan tulajdonosa Soroksár Önkormányzata. A bérlő pedig a felszámolás alatt álló Péter és Gönczi Kft. Az adott terület anno parkolóként lett bérbe adva. Hogy miért nem vette észre senki a felszámolás megindítása előtt, hogy itt valójában veszélyes hulladékot tárolnak, nos az bizony merő rejtély.

Az Illatos úti környezetszennyezés feltárásakor is jelezte Mach Péter ökopolitikus, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja, önkormányzati képviselő, hogy nem egyedi esetről van szó, számos ilyen hely található még az országban, sőt a fővárosban is hasonló.

Pénteken ismét Pesterzsébet talajvizét, és környezetét veszélyeztető cég telephelyére mentünk el felmérni a károkat. Naná, hogy ismét egy szomszéd kerületbe, most azonban nem Ferencváros, hanem Soroksár felé vettük az irányt. Nem kellett azonban sokat kerékpároznom, Pesterzsébeten a Lenke – Bólyai János saroknál leszálltam és átsétáltam 10 métert az utca túloldalára s már Soroksáron, egy illegális hulladékkal körülvett fakerítésnél is találtam magam. 

Már a bejárat előtt hátrahőköl az ember a hatalmas illegális hulladéklerakattól, belépve a telepre pedig még szomorúbb kép fogad.

20150619_104418.png

Bár az Illatos úti Vegyi Műveknél kisebb környezetszennyezésről van szó, a telephely azonban jóval közelebb van a lakóházakhoz, pesterzsébeti lakóövezet közvetlen szomszédságában található, a Lenke – Bólyai utca sarkánál.  Olajjal szennyezett alapzat, széttört vegyszeres üvegek, rothadó hordók, szétfolyó akkumulátorok és elemek. A telepet csak egy kerítés választja el a soroksári erdősávtól és az utca túloldalán pedig családi házak találhatók. Számos ponton szembetűnő a hasonlóság a két terület között: a legrosszabb állapotban is a laboratóriumi vegyszerek vannak, a fémhordók itt is rohadnak, a műanyaghordók repednek, a zsákok szakadnak, a betonra itt is kifolyt a hordók tartalma.

 

Az Illatos úti kárelhárítás a felszínen lévő méreghordók egy részének elszállításával még csak elkezdődött, a további méreganyagok összegyűjtése, a talaj és réteg- illetve a talajvíz ártalmatlanítása, a környezetbe kikerült mérgező vegyületek ártalmatlanítása még hátravan . Ez kormányzati becslés szerint is sokmilliárdos ráfordítást igényel . Ugyanakkor az országban még számos, az Illatos útihoz hasonló gazdátlan méreg lerakat található, – ilyen a pénteken feltárt soroksári lerakat is – ahol a közvetlen veszélyhelyzet elhárítása, a környezet értékeinek és a lakosság egészségének megvédése az állam felelősségi körébe tartozhat.

A Lenke-Bólyai sarkán lévő lerakat kármentesítésére egyelőre úgy tűnik Soroksár Önkormányzat egyedül is képes (bár a talaj és talajvíz mérések még hátravannak), de más helyeken erre az adott önkormányzatok egyedül nem képesek. Az egészséges környezethez való alkotmányos jog biztosítása a hatályos alaptörvény és a vonatkozó alkotmánybírósági határozatok szerint is olyan, az alkotmányból levezethető kötelezettség, amelynek végső felelőse az állam, illetve a környezet védelmét szolgáló kormányzati felügyeletű intézményrendszer.

Meghökkentő részletek az Organikus Káosz blogon>>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás