A rovat kizárólagos támogatója

Egy hete tartották a világ legnagyobb önkéntes környezetvédelmi akcióját, a Föld Óráját. A WWF Magyarország idén is meghirdette a hagyománnyá vált Föld Órája Főváros Kihívást, melyet idén Pilis nyert el. A hazai települések megmutatták, hogy évről évre egyre elkötelezettebbek.

A Föld Órája múlt szombaton, március 19-én söpört végig a világon, több mint 10 000 helyszín csatlakozásával, és 178 ország részvételével. A szimbolikus akció mára igazi eredményeket hozott. A 60 perces sötétségen túl számos település csatlakozik valódi, komoly programsorozattal, környezeti neveléssel, helyenként akár a fűtés vagy közvilágítás korszerűsítésével azért, hogy az éghajlatváltozás hatásait csökkentse.
A WWF Magyarország ötödik alkalommal hirdette meg a Föld Órja Fővárosa Kihívást. A korábbi nyertesek, Nyíregyháza, Szigetszentmiklós, Pusztaszabolcs, és Vác után ezúttal Pilis nyerte el a címet, amelyet egy évig használhat majd. A települések közötti versengés évről évre egyre komolyabb elköteleződést igényelt. Tavaly már egész napos aktivitásra volt szükség a nevezéshez. Az idei kihívás még tovább ment ennél: a települések kezébe adta a döntést, hogy hogyan tudják lehetőségeikhez mérten a legkomolyabban és aktívabban megünnepelni a Föld Óráját.

Pilis több mint 1300 ember bevonásával szervezett egész napos hulladékgyűjtést, fa-és cserjeültetést, az iskolák előadásokat szerveztek a gyerekeknek, amelyben olyan helyi nevezetességek is szerepet kaptak, mint a 100 éves tölgy, este pedig egy gyertyafényes bio-zöldségekkel készült jótékonysági vacsorával zárták a napot. Az eseményekbe számos helyi intézmény is aktívan bekapcsolódott, és olyan elemek színesítették a jeles napot, mint például egy palackba zárt üzenet a jövő nemzedékének, amelyet egy tölgycsemetével együtt ültettek el.

Pilis 2016 Föld Órája Fővárosa. Márvius 19-én több mint 1300 ember bevonásával szervezett egész napos hulladékgyűjtést, fa-és cserjeültetéstPilis 2016 Föld Órája Fővárosa. Márvius 19-én több mint 1300 ember bevonásával szervezett egész napos hulladékgyűjtést, fa-és cserjeültetést

A nyertes pályázó kiválasztása idén nagyon nehéz volt.

A címért összesen 11-en szálltak ringbe, egytől egyig rendkívüli programokkal! Ócsán a 16 tonna összegyűjtött hulladék részeként külön gyűjtést szerveztek a nem működő elektromos eszközöknek, és újrahasznosított papírból ökoékszereket készítettek. Emellett szociális érzékenységükről is tanúkosdik, amikor egy köztiszteletben álló, 90. életévében lévő lakosuk kertjét is közös erővel csinosították az eseményhez kapcsolódóan. A lekapcsolást a templom előtt villanykörte formába rendeződve köszöntötték, gyertyák gyújtásával.

Mérnöki pontossággal megtervezett, gyertyákból kirakott páratlan földgömbbel köszöntette a Föld Óráját Ózd, de aktív volt Uppony, Törökszentmiklós, és a címvédőként indult Vác is! Idén öt budapesti kerület is részt vett a megmérettetésen. Óbuda-Békásmegyer számos intézményének bevonásával szinte egész héten környezeti neveléssel alapozta meg a Föld Óráját, őket a WWF Magyarország egy különdíjjal jutalmazta meg: az Élő Duna Turné ellátogat majd a kerületbe. Rendkívül haladó gondolkodásra vall a XIII. kerület ötlete, hogy egy totóval vonja be a lakosságot és keresi a megoldásokat arra, hogy mitől lesz fenntartható a jövőnk. Emellett az év során több jeles napra is terveznek aktivitást, amellyel a természeti értékeink védelmére hívják fel a figyelmet. De kreatív volt a XV., XVI. kerület és Kőbánya is. A szelektív hulladékgyűjtés, természetjárás, ültetés és környezeti nevelés kapott intenzív szerepet ezekben a kerületekben. „A települések és kerületek csatlakozása mutatja azt az elköteleződést, amely a Föld Órája valódi eredménye. Amilyen tartalommal megtöltötték saját eseményeiket, lakosaik bevonásával, túlmutat az egy órás lekapcsoláson, és pontosan ezt szeretné a WWF elérni ezzel a szimbolikus akcióval” – zárta le a verseny eredményét Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója.

Gratulálunk Pilisnek, köszönjük mind a 11 pályázó munkáját és elköteleződését! 

WWF korábbi cikkei a Föld Órájáról

Kapcsolódó anyagok:

Föld Órája, nyüszítek a boldogságtól

Lekapcsolták Budapest díszkivilágítását

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás