A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: nol.hu

Év végéig befejeződik az állami tulajdonú földek bérbeadásával kapcsolatos szerződéskötés – tudta meg a Napi.hu. A bérlők számára a fő vonzerő az egy tagban lévő, jó ökológiai állapotú föld, illetve a védett státusz révén elnyerhető kiemelt uniós támogatás.

Év végéig befejeződik az idén meghirdetett állami tulajdonú földek bérbeadásával kapcsolatos pályázatok értékelése és a szerződéskötés – mondta Bitay Márton Örs, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a Napi.hu érdeklődésére. Szavai szerint eddig 3 ezer szerződést kötöttek, 40 ezer hektárra vonatkozóan. Az új bérlők 80 százaléka természetes személy, akik a meghirdetett földek kétharmadának használati jogát nyerték el. A nyertesek között több fiatal gazda is van, Bitay a Kiskunsági Nemzeti Parkot említette példaként, ahol 11-en nyertek. A már elbírált pályázatok esetében a haszonbérbe adott területek átlagos nagysága szántó esetében 25, míg a legelőterületek esetében 60 hektár – közölte az államtitkár.

A lep emlékeztet rá, hogy tárca idén májusban indította el a Földet a gazdáknak programot, amely keretében a már futó haszonbérleti pályázatokkal együtt összesen 250 ezer hektár, állami tulajdonban lévő termőföld bérbeadását pályáztatták meg. A meghirdetett földrészletek jelentős része esetében 2014-ben jár majd le a jelenlegi bérleti szerződés, de akad számos olyan is, amelynél ennél későbbi, akár 2017-es birtokba lépés is előfordul. A meghirdetett földek egy része a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet, egy része pedig a nemzeti parki igazgatóságok vagyonkezelésében van, és ettől függ az is, hogy ki hirdette meg, illetve bírálja el a pályázatokat.  A Napu.hu cikke szerint Bitay arra számít, hogy a pályázatok lezárása után hatezer fölé emelkedhet a nyertes gazdálkodók száma. Közel fele akkora terülten, mint az állami tulajdonban lévő 600 ezer hektár meg kívánjuk tízszerezni a haszonbérlők számát – jelentette ki az államtitkár. Állítása szerint az előző kormány alatt e terület jelentős részét 600-an bérelték, és egy-egy bérelt terület nagysága átlagosan ezer hektár körül volt. Megemlítette azt is, hogy a Bajnai-kormány utolsó hónapjaiban 30 ezer hektár bérleti jogát hosszabbították meg 2029-30-ig jóval a hatályos szerződések lejárta előtt. Akadt olyan szerződés, amely keretében 14 ezer hektár bérleti jogát hosszabbították meg – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Minden haszonbérlőt ellenőriznek, hogy teljesíti-e a vállalásait, mivel azonban tömegesebb birtokba lépés jövőre várható, ezért a jelentősebb számú helyszíni ellenőrzésre 2015-ben lehet számítani. Az első évben csak okirati ellenőrzést végez az NFA: eddig a bekért dokumentumok átvizsgálása után több mint 100 észrevételt, esetenként felszólítást tettek a bérlők felé. Ezek alapján két esetben kellett szerződést bontanunk, jellemzően bérleti díj elmaradás miatt – tette hozzá Bitay Márton. A területeket újra meghirdetik majd.

Mint korábban beszámolt róla a nol.hu: a szóban forgó földek egy részére olyan politikaközeli csoportok ácsingóznak, amelyek már eddig is az állami földbérlet-pályázatok legnagyobb nyertesei voltak – a fő vonzerő pedig az egy tagban lévő, jó ökológiai állapotú (sokszor akár biotermesztésre is alkalmas) föld, illetve a védett státusz meg az állatállomány révén elnyerhető kiemelt uniós támogatás.

A nol.hu információi szerint a kormány államosítási törekvéseinek ötletgazdái régóta dogoznak a közalapítványok ellehetetlenítésén, amihez most a módszert is megtalálták: az alapítványi földek kisajátítását tervezik milliárdos állami kiadást eszközölve – miközben közel százezer hektárnyi olyan földterület van Magyarországon, amely a védettsége ellenére magánkézbe került, és ahol az állami tulajdonba vétel valós természetvédelmi célt szolgálna.  A közalapítványi földek kisajátítása – amelynek hivatalos célja a nemzeti parki vagyonkezelésbe adás lesz – azért is indokolatlan, mert jelenleg éppen fordított irányú folyamat zajlik: a nemzeti parkok tulajdonában lévő területek egy részét (mivel ezeket a parkok kapacitáshiány miatt nem tudják művelni) általában kiadják használatba, gyakran éppen a szóban forgó közalapítványoknak.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás