A rovat kizárólagos támogatója

2021-ben is népszerűek voltak az Agrárminisztérium környezeti nevelési programjai. A hírt az MTI hírportáján találtam, de az Agrárminisztériumtól indult el hódító útjára. A választások előtt mutatni kellene valami zöldet (nos, ez még megy is), de olyat, ami természet- és környezetvédelmi teljesítmény az már nem.

“Idén is közoktatási intézmények százait vonta be állandó környezeti nevelési programjaiba és különböző pályázataiba az Agrárminisztérium. Az Ökoiskolák és a Zöld Óvodák száma folyamatosan bővül, a címekre ebben az évben is több száz intézmény jelentkezett. A tárca által meghirdetett diákversenyeken, pályázatokon 2021-ben mintegy 1500-an mérték össze tudásukat az ország különböző pontjairól” – közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel.” Az MTI tehát változtatás nélkül feltette a hírforgatagába, hogy a kormánylapokat munícióval lássa el, ami a hazai környezetvédelem elmélyült gyakorlatára vonatkozik. Megyei lapok szívesen merítenek innen kis színeseket, és szaklapnak mondott hírsokszorozók is kapnak rajta, hiszen eredeti tartalmat gyártó újságíróik nincsenek. Tulajdonképpen független véleménymondó egyetlen kormánylapban nem akad, sem mezőgazdasági, sem természet- és környezetvédelem területén.

Egy évtizednyi semmittevés után, amelyben a környezetvédelem ügye a rendszerváltás előtti népfrontos szintre süllyedt most Áderrel együtt Nagy István is erőlködik. A választások előtt mutatni kellene valami zöldet (nos, ez még megy is), de olyat, ami természet- és környezetvédelmi teljesítmény az már nem. Áder János csak a méla horgászélményeit mesélhetné újra a mesebeli tükörpontyról; gyártókról tájékoztathatna és csalikról. Így keverem. Komolyan még ő sem veszi magát. Mérlegét Hargitai Miklós készítette el .

Kovács és Semjén jótékonysági vadászok az Agancskiállításra mutogathatnának. Na lám a sehová sem illő agancskapu is elhullajtott cuccokból épült. Semjén főtáltos után azért helikopter lóbálta a lepukkantott rénszarvast. Lásd nyitókép.
Az meg az agancsáról hullott le. Legyünk azért komolyabbak: „…egy helyi gazda vádolta meg azzal, hogy az ő tulajdonában lévő háziasított rénszarvast lőtte ki. Az ügyben lopás gyanújával indult eljárás. A svéd ügyészség megkeresésünkre most azt közölte: a svéd rendőrség számos intézkedést hajtott végre az ügyben, köztük több kihallgatást is. Ennek ellenére senkivel szemben nem merült fel bűncselekmény gyanúja. Ettől még Zsolti lőtt (ez örömére szolgált) és a rénszarvas tetemét helikopter vitte a hős természetvédőnk után. Megnyerte, vigye.

Most viszont Nagy István – neki vadász szakvizsgája is van – fecseg a természet- és környezetvédelemről. Arról, hogy a minisztériuma már képzi az óvodásokat és kisiskolásokat a környezetbarát szemléletre. Ebből baj nem lehet, persze az ötlet beérésére várnunk kell pár évtizedet, mire az új-generációs Fidesz-KDNP-sek megjelennek a muskétáikkal, és fehér-pulykát lőnek.
Mi legyen azonban a vadakat betiltott talajfertőtlenítő szerrel (carbofuran) mérgező prédaféltő jelenkorral.

Tetszik emlékezni a turai vadászrémre, aki a Szent András Dombi Vadásztársaság területén védte a növényevőket a ragadozóktól. Szétszórt úgy félmázsa mérgezett húst. Bagatell. Igen, erre van a turai kastélyszálló, ahol az egyik legdrágább szolgáltatás fogadja a nagyérdemű, puskétákkal felszerelt ’természetvédőket’. A luxus szállodát üzemeltető TRA Real Estates Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Kft. a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. tulajdona. Ennek viszont Tiborcz István Ferenc (Orbán Ráhel férje) a tulajdonosa és igazgatóságának elnöke. A tettes – gondolom a kastélyszálló tulajdonosközösségét is nagyon érdekli – negyedév után is ismeretlen, pedig hazánkban a legnagyobb ilyen jellegű bűncselekmény volt ez. Sőt, szerintem sokfajta nyomot hagyhatott. Carbofuran beszerzése (13 éve tiltották be az EU-ban) és birtoklása nem olyan egyszerű. Mondjuk a Csányik birtokában lévő Agro-Chemie Kft. még ma is forgalmazza. De ezt az ügyet most nem sikerült felderíteni. Nem volt még precíziós a nyomozás. Nyugi, volt ez már így máskor is.

madártetemek, madármérgezést kiszagoló kutyákkal Tura határában. kép: Deák Gábor MME

„Az egyik legnépszerűbb a Zöld Óvoda Hálózat, amelynek jelenleg 1033 intézmény a tagja országszerte. Ez a szám a jövőben tovább bővül, hiszen idén a 190 pályázó intézmény között olyanok is vannak, akik először pályáznak Zöld Óvoda címre. A pályázatok elbírálását követően a hálózat 42 óvodával tovább bővült, jelenleg a hazai óvodák 23 százaléka rendelkezik a minősítéssel, ami azt jelenti, hogy Magyarországon minden negyedik gyermek Zöld Óvodába járhat […] …tovább bővült idén az Ökoiskolák hálózata is, a környezettudatosságot és a fenntarthatóságra nevelést erősítő programot az oktatásért felelős tárca koordinálja az Agrárminisztérium közreműködésével. Ebben az évben 94 intézmény szerzett először Ökoiskola címet, 81 iskola sikeresen megújította korábban elnyert Ökoiskola címét, míg 55 intézmény érdemelte ki az Örökös Ökoiskola minősítést. Az agrártárca által fenntartott 55 szakképző iskola 87 százaléka rendelkezik Ökoiskola vagy Örökös Ökoiskola címmel […] …nagy érdeklődés mellett zajlott az Agrárminisztérium beporzókról szóló meseíró pályázata. A ’Mesék a Zümmögő birodalomból’ (sic!) elnevezésű kiírásra több mint 900-an küldtek pályaművet az óvodás kortól egészen a pedagógusokig, a mesék felét az alsó tagozatos diákoktól kapták. A beérkezett pályaművekből 70-et választott ki a zsűri, amelyek egy online mesekönyvben jelennek meg.”

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke (balra) és Nagy István agrárminiszter (jobbra) északi vadászsólymot simogat, a háttérben Márfi Tímea és Prágay István solymászok, az ,,Egy a természettel – Vadászati és Természeti Világkiállítás önálló standja megnyitóján a 27. Fegyver, Horgászat, Vadászat (FeHoVa) kiállításon a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 2020. február 13-án. Fotó: MTI/Kovács Attila

– Örülnék neki, ha ezt Norvégiában olvasnám, ahol a ’természet emberének’ lenni hétköznapi. Ott persze a gyerekek a szülők példáján nevelkednek. Itt nálunk viszont mintha a jelenlegi természet- és környezetvédelem vezetőit kellene lecserélni egy későbbi korban, mert túl komolyan veszik magukat. Ez a természetvédelmi mesekultúra egyébként nagyon tetszik, valahogy reprezentálja Áder, Semjén és Nagy klasszikus képességeit.

Ps. Az AM-től kapott hírt az MTI szétkürtölte: olvasható volt az Agrotrend, Agrárszektor, Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Orientpress és HR Portál lapjain. Nekik bizonyára ez a hír érdemi volt és hihető.
Darvas Béla

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás