Hirdetés
greenfo/MTI

Akinek van légkondicionálója, mostanában éjjel-nappal járatja azt, mit sem törődve a magas áramdíjakkal. A férfiak közül néhányan már szoknyában járnak. Az állatkertekben a majmoknak gyümölcsfagyit, a tigriseknek és oroszlánoknak pedig jégtömbök közé kevert húst adnak gondozóik.

A foci helyett az időjárás miatti panaszkodás lett a közkedvelt utcai csevejek központi témája az utóbbi időben Brazíliában, mivel a dél-amerikai ország az idei nyáron 40 Celsius-fok körüli rekkenő hőségtől szenved.  A több mint hatmillió lakosú Rio de Janeiróban az Inmet meteorológiai intézet adatai szerint az előző hétvégén 41,2 fokra emelkedett a hőmérséklet, miközben a hőérzet az 50 fokot is meghaladta. A Copacabana sétányára az emberek csak sötétedés után merészkednek ki, ugyanakkor hétvégén napközben is tömve vannak a strandok. Aki azonban mezítláb akar a vízig eljutni, annak fakírként kell végigszáguldania a forró homokon.
"Szinte lehetetlen szandál nélkül a tengerig eljutni" – mondta a dpa német hírügynökségnek a 25 éves Cecilia, aki 60-as védőfaktorú naptejjel óvja bőrét a tűző naptól.
A 41 éves Andre Amaral Silva a minap úgy döntött, hogy szoknyában megy dolgozni, mivel munkahelyén, ahol nincs klímaberendezés, nem engedik meg a férfiaknak, hogy rövidnadrágot viseljenek.  A forróság miatt – elsősorban az ország déli-délkeleti részén – óriásira nőtt a kereslet a ventilátorok iránt, és a termékből gyakorlatilag néhány nap alatt hiánycikk lett. "Ezt senki nem látta előre" – nyilatkozott Giovanni Marins Cardoso, a Mondial vállalat kereskedelmi igazgatója a globo.com hírportálnak. Mint mondta, idén nyáron 200 százalékkal nagyobb volt a ventilátorok utáni kereslet, mint a korábbi évek azonos időszakában.
A tengertől 70 kilométerre fekvő Sao Paulóban is elviselhetetlen a meleg, a közel 12 millió lakosú metropoliszban sok nő számára nélkülözhetetlen kellékké vált a legyező.

Karácsonykor írtuk, hogy, folyamatos áramkimaradások keserítik meg az argentin főváros életét, miután a déli féltekén beköszöntő nyár közel 38 fokos kánikulájában újabb rekordokat döntött a Buenos Aires-iek áramfogyasztása. A fogyasztói árak befagyasztása miatt a szolgáltatóknak nem éri meg korszerűsíteni az elavult hálózatot.

Vajon a nagy rezsicsökkentési választási igéretcunami mikor fog nálunk is komoly hétköznapi problémákat okozni?
 

Kapcsolódó anyagok:

Marad Argentína egyetlen jegesmedvéje

Ausztrália legmelegebb éve

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás