A rovat kizárólagos támogatója

Március elején több ország – köztük az USA, Kanada és Ausztrália – is jelezte, hogy betiltja az orosz kőolaj importját, Nagy-Britannia pedig fokozatosan tervezi a leállást az év végéig. Ezzel szemben az orosz kőolaj legnagyobb importőre, az Európai Unió egyelőre adós maradt egy ilyen döntéssel, pedig az orosz olajexport leállása nagy eséllyel   megállíthatná Ukrajna orosz invázióját.

Sajnos 14 uniós ország még ösztönzi is az olajfogyasztást az üzemanyagadók csökkentésével (a kőolajtermékek több mint kétharmadát a közlekedés használja fel). A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) tízpontos javaslattal állt elő a kőolajfogyasztás visszaszorítására, és sokan sürgetik ezek megvalósítását.

A Nemzetközi Energiaügynökség becslései szerint a tagállamaiban négy hónapon belül napi mintegy 2,7 millió hordóval lehetne csökkenteni az olajfogyasztást. Környezetvédő civil szervezetek széles köre szorgalmazza ezen intézkedések mihamarabbi bevezetését az EU tagállamaiban. Az IEA javaslataival összhangban az egyik legnagyobb német szervezet, a Deutsche Umwelthilfe (DUH) egyebek mellett azt követeli, hogy az ország autópályáin 100, a településeken kívüli egyéb utakon 80, a sűrűn lakott településeken pedig 30 kilométer/órás sebességkorlátozást vezessenek be, amivel évi 3,7 milliárd liter üzemanyagot lehetne megtakarítani.

„Becsléseink szerint csak a DUH által javasolt sebességkorlátozással az EU-ban évente közel 20 milliárd liter kőolajat takaríthatnánk meg, ami a teljes magyarországi fogyasztás több mint kétszeresének felel meg. A lakosságot a városok vezetőinek ösztönözniük kell arra, hogy autó helyett tömegközlekedéssel, kerékpárral és gyalog járjanak. Az önkormányzatok vezessenek be forgalomcsillapítási intézkedéseket és szervezzenek minden héten autómentes vasárnapokat. Folytassanak széles körű tájékoztatást, felhívva a lakosság figyelmet arra, hogy amennyiben nem csökkentik az üzemanyag-használatukat, akkor hozzájárulnak a háború folytatásához, ami a szomszédunkban szörnyű emberi szenvedést okoz, nálunk pedig rohamosan emelkedő energia- és élelmiszerárakhoz vezet” – jelentette ki Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

Párizs 30 km korlátozó tábla

A Nemzetközi Energiaügynökség javaslatainak hatodik pontja az autómegosztásra való áttérést sürgeti, amivel a világ napi 470 ezer hordó kőolajat takaríthat meg. A Levegő Munkacsoport korábban már ismertette a hazánkban is elérhető újfajta közlekedési mód előnyeit az utazók szempontjából: csak annyit kell fizetni, amennyit ténylegesen használjuk az autót, és nem kell gondoskodni a karbantartásáról vagy a tárolásáról. Ráadásul a nemzetközi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a közösségi autó használata esetén az emberek sokkal jobban meggondolják, hogy mikor ülnek autóba, mint amikor saját autójuk van.

„A COVID-járvány alatt már bebizonyosodott, hogy sok munkakörben működik az otthoni munkavégzés. Az IEA javaslatainak második pontja is ezt szorgalmazza. Számításaik szerint heti egy napi otthoni munkával napi 170 ezer, három napival napról napra mintegy 500 ezer hordónyi kőolaj takarítható meg az IEA tagállamaiban és a társult államokban (természetesen csak akkor, ha az emberek az így felszabaduló időt nem arra fordítják, hogy máshová autózzanak többet).” – tette hozzá Vargha Márton, a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek