A rovat kizárólagos támogatója

A Miniszterelnökség 40 millió forintos összdíjazású ötletpályázatot hirdetett meg a Gellérhegy felújítására. Kossuth-tér, Városliget, Dagály strand, Orczy-kert, Római part, Budai vár töve, és lekövezett terek országszerte. A tervekről a Csepreghy Nándor polihisztor elnökölte bizottság dönt.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a pályázat célja „ alternatíva kidolgozása a Gellérthegy revitalizációjára, amely építészeti, tájépítészeti, közlekedési, képzőművészeti eszközök használatával új tartalommal tölti meg a helyszínt, az épített és természeti környezet értékeinek megőrzése, a világörökségi cím, a műemléki védelem és a szellemi, szakrális tartalom figyelembe vétele mellett”. A pályázati honlap szerint olyan ölteleteket várnak, amik hosszú távon képesek rendezni a Gellérthegy és annak részét képező Citadella jövőbeni szerepét. Olyan megoldásokat várnak, hogy „a helyszín vonzó környezetalakítással, releváns területhasználattal képes legyen nemcsak a turisták, hanem a város lakóinak igényeit is kielégíteni”.

A tervekről döntő Bíráló Bizottság elnöke Csepreghy Nándor, Lázár János helyettese lesz majd. A kiválasztásnál figyelembe veszik, hogy a tervező mennyiben érzi szükségesnek egy jelkép teremtését, hogyan értékeli a helyszín szimbolikus jelentőségét, jelenleg betöltött szerepét, helyzetét. Hogy a felvetett ötletek harmonikusan illeszkednek-e a városképbe, kiemelten pedig a Duna-parti budai sziluettbe, mely változatos morfológiai adottságú természeti környezetet és épített elemeket ötvöz magában.

A pályázatok díjazására és megvételére 40 milliót szánnak. A legmagasabb összedű díj 8 millió forint lesz, a legkisebb megvétel összege pedig 300 ezer. A szakrális csodák terveit október 2-ig  várja a Miniszterelnökség – postán.

 Ezt az ötletet már lenyúlta a Kétfarkú kutya párt:
 

Mélygarázs, nemzeti focipálya előnyben, de óvatosan, hogy a Mészáros Lőrinc által építtetett hegyoldali új luxusvillát ne zavarják.  Van még lebetonozható zöld Budapesten.
 

Városligetről, városfejlesztéstől, tisztességről

Városligetről, városfejlesztéstől, tisztességről

Miután az Orbán-kormány elkezdte a Városliget fáinak kivágását, érdemes elolvasni Nyáry Krisztián írását "Budapest vőlegényéről, Podmaniczky báróról, aki rézgombos sétapálcájával verte volna fejbe azt, aki kedves Városligetében fákat vág ki.

Kapcsolódó anyagok:

Irtó szándékkal

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás