A rovat kizárólagos támogatója

Idén is folytatódik a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság közös madárvédelmi akcióprogramja. Ennek részeként májusban rétisas fiókákat gyűrűztek és madárodúkat telepítettek az erdőgazdaság és a természetvédelem szakemberei a Visegrádi-hegységben.

A Pilisi Parkerdő és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésének célja a védett és fokozottan védett madárfajok megtelepedésének elősegítése. E program keretében 15 madárodút helyeztek ki a szakemberek a Miklós-deák-völgyi tavak közelében május elején. Az odúk a természet számára hasznos madárfajok, elsősorban cinegék és légykapók számára nyújtanak fészkelési lehetőséget. A napokban történő ellenőrzésükkor madarak gyűrűzésére is sor kerül.

A Pilisi Parkerdő korábban már hírt adott arról, hogy 2017 tavaszán egy rétisas pár telepedett meg Pilismarót közelében. A Dunától néhány kilométerre élő rétisasok mintegy 15 méteres magasságban lévő fészkében nemrég három fióka kelt ki. A két tojó és egy hím utód lábára május első hetében helyeztek fel egyedi azonosítást lehetővé tevő madárgyűrűt a szakemberek, akik most arra számítanak, hogy június végén mindhárom madár jó erőben és egészségesen hagyja el a fészket.

rétisas fészek Pilisi Parkerdő

A rétisas (Haliaeetus albicilla) hazánkban igen ritka, fokozottan védett madár, egymillió forintos természetvédelmi értéke a legmagasabb kategóriába tartozik. A Pilisi Parkerdő szakemberei ezért a fészek körül 200 méteres közvetlen védősávot tartanak fenn, ahol semmiféle munkát nem végeznek, sőt, az erdők kezelése során az egész érintett térségben elsőbbséget élveznek a természetvédelmi szempontok.

rétisas ifjak gyűrűzésre várva. kép: Pilisi Parkerdő

A Pilisi Parkerdő Zrt. a gondjaira bízott erdőterület kezelése során a természetvédelmi feladatokat is az erdőgazdálkodás integrált, szerves részeként végzi. Ebből a szemléletből fakadóan alkalmazza mind szélesebb körben a folyamatos erdőborítást biztosító örökerdő-gazdálkodás módszerét. Az ilyen módon kezelt erdők fajokban gazdagabbak és szerkezetükben változatosabbak, jellemzőjük a biológiai sokféleség. Ennek jele – és az erdőkezelési módszer helyes irányának bizonyítéka – több fokozottan védett madárfaj sikeres fészkelése a Visegrádi-hegységben. A Pilismarót környéki hegyekben a rétisasok mellett két fekete gólya pár is eredményesen neveli fészekalját. A közelmúltban pedig a Gödöllői-dombságban, a Valkói Erdészet területén telepedtek meg a hazánkban fokozottan védett fekete gólyák.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek