A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Újból fészkel rétisas a Szatmár-beregi-síkságon, ahol a természetvédelmi őrök mindent megtesznek a költés zavartalanságának biztosítására.

A fokozottan védett, nagy termetű ragadozó madár néhány év kihagyás után alakított ki ismét költőhelyet a térségben – mondta el Habarics Béla, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozó természetvédelmi terület tájegységvezetője.

A park természetvédelmi őrszolgálatának munkatársai 2010 óta rendszeresen figyelik az ivarérett rétisasokat a Felső-Tisza mentén. A madárfajnak legutóbb 2012-ben volt bizonyítottan fészkelése a természetvédelmi területen, akkor egy fióka repült ki. A költés érdekessége volt, hogy a tojásrakó szülőpárt gyűrűzött madárként tartották nyilván. Azonosítószámuk leolvasása után kiderült: az egyiket 2006-ban Jászkiséren, míg a másikat 2004-ben Hajdúböszörmény-Pródon jelölték meg még fióka korában.

A rétisasok a nagyobb kiterjedésű tavak, folyók közelében telepednek meg. Fészküket öreg fákra rakják száraz ágakból, gallyakból. Az időjárástól függően már márciusban teljessé válik fészekaljuk. A madár átlagosan 1-3 tojást rak, és az első után a tojó elkezdi a kotlást, ennek következtében a fiókák között pár napos korkülönbség alakul ki. A több mint egy hónapos kotlás után kikelt fiókákat a szülők vízimadarakkal, emlősökkel és halakkal táplálják. A megerősödött fiatal madarak június végén, július elején hagyják el a fészket. A fokozottan védett rétisas természetvédelmi értéke egymillió forint.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás