A rovat kizárólagos támogatója

Az öreg rétisasok decemberben már a fészkük közelében vannak, párjukkal együtt valami kimagasló megfigyelő pontról pásztázzák a környéket. Kedvelik a zavarásmentes, kevésbé emberjárta területeket, erdőket, fasorokat.  A revír a madarak fészkelési területe, amely egy fész­kelő párhoz tartozik.

Január folyamán a nászrepülés a leglátványosabb tevékenységük, februárban pedig már költésbe is kezdhetnek. A fészekalj 1-3 tojásból áll, melyeken a sasok kitartóan kotlanak a hideg, havas időszakokban is.

Fontos ilyenkor a fészkelő párok nyugalmának biztosítása, ugyanis a számukra zavaró – elsősorban emberi – tevékenységek miatt könnyen veszélybe kerülhet az azévi fészkelés. A rétisasok a költés meghiúsulása esetén már nem kezdenek pótköltésbe, a következő lehetőségük majd csak egy év múlva lesz.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Duna menti területein 38 rétisas revír ismert, melyekben összesen 50 fészket tartunk nyilván. Ezeket a területeket ilyenkor a Természetvédelmi Őrszolgálat tagjai fokozott figyelemmel járják, biztosítva a madarak nyugodt fészkelését – írta a park honlapján a fotót is készítő Mórocz Attila

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek