Hirdetés

Tavaly a rezsicsökkentés előtti időket idéző nyereséget ért el az immár országos lakossági gázellátást végző, állami Főgáz. A Népszava szerint az MFB azon melegében kétmilliárd forint osztalékot ki is vont – a lakosság kontójára.

Tavaly 2,7 milliárdról 5,8 milliárdra ugrott a Főgáz nyeresége – derül ki az állami közmű központi vállalata most leadott hivatalos mérlegadataiból. Ebből ráadásul a tulajdonos Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kétmilliárd forint osztalékot ki is vont – olvasható a lapban

A rezsicsökkentés egyik fő szlogenjéül az szolgált, hogy a Fidesz szerint a "multik" kezében lévő közművek "luxusprofitban" dőzsölnek. A politikai tétel ugyan sose nyert hiteles bizonyítást (nem is mutatkozott rá tömeges igény), mégis tény: a 2013-2014-es rezsivágás után a hazai gázcsoportok a lakossági szolgáltatást átadták az akkor már állami Főgáznak (a vezetékeket viszont megtartották). A főváros ellátását végző és vezetékrendszerét kezelő Főgáz röviddel azelőtt került át a főváros többségi és a német RWE kisebbségi tulajdonából több lépcsőben az állami MFB-hez. Noha máig a bank a gazda, a Főgáz "tulajdonosi jogait" a közművek összefogására alapított Első Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ) gyakorolja.

Ebben az időszakban nem telt el olyan fideszes sajtótájékoztató, ahol a "multik luxusprofitjának" kárhoztatása mellett ne fogadkoztak volna, hogy az állami közmű felhagy a brüsszelita profitharácsolással és bemutatja a nonprofit működés szépségeit. 2014-ben maga Orbán Viktor ígérte meg, hogy az új nemzeti közszolgáltató nem lesz nyereségérdekelt.

A 2014 végi nagy olajáresés óta ugyanis további rezsicsökkentésnek híre-hamva sincs. Vagyis, míg a közművek gázbeszerzési árai lezuhantak, lakossági tarifáik szinten maradtak. A felhalmozott állami profit erősen luxus-jelleget ölt, mégpedig a további lakossági rezsicsökkentés ellenében -értékel a lap. Ám az ENKSZ honlapján még mindig úgy jellemzi önmagát, hogy a "nonprofit elvet" képviseli.

A Főgázt irányító ENKSZ a lapnak, a nyereségugrást fogyasztóik számának emelkedésével indokolta. Kétségtelen: a német E.ON, a francia Engie – korábbi nevén GDF Suez – és az olasz Tigáz lakossági ügyfeleinek tavalyi átvételével a Főgáz által ellátott háztartások száma mintegy hatszázezerről 2,7 millióra ugrott. A mostani magyarázat mégis sokat mondó. A "multik" ugyanis arra hivatkozva adták át a Főgáznak a lakossági szolgáltatást, hogy nem látnak reményt az üzletág nyereségességére. Ám ha a forgalomugrás ma már egyben nyereségemelkedés is, akkor azonnal megszűnt a lakossági ellátás állami kivéreztetése, amint azt a multik "önként átadták" azt az államnak.
További részletek a Népszavában >>>

Kapcsolódó anyagok:

A nagy hungarikum rezsicsökkentés átverés

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás