Hirdetés

Lezárta közösségek számára indított energia megtakarítási versenyének második évadát a GreenDependent Intézet. A program célja, hogy növelje a háztartások és kisközösségek energiahatékonyságát, és népszerűsítse a klímabarát, energiatakarékos és karbon-szegény életmódot – miközben a közösségeket is erősíti.

Mára általános egyetértés alakult ki abban, hogy energiafogyasztásunkat és széndioxid-kibocsátásunkat csökkenteni kell nem csak környezetvédelmi, de – a sokak által jobban megfogható – pénz megtakarítási okból is. Sok háztartás és közösség szeretne aktívan tenni valamit, de sokszor nincsenek tisztában azzal, hogy pontosan mit is lehetne, vagy azt gondolják, hogy pénz hiányában nem tudnak változtatni fogyasztásukon, és ezzel együtt kibocsátásukon sem.

Az EnergiaKözösségek program célja energia megtakarítása úgy, hogy közben az élet minősége nem csökken, sőt, a résztvevők beszámolói alapján nő. Segít abban, hogy a program résztvevői információt és útmutatást kapjanak arra nézve, hogy mit tehetnek saját otthonukban, hogyan takaríthatnak meg energiát befektetés nélkül, szakértői támogatással és más háztartásokkal együttműködhetnek, egymást erősítve.

A programban 16 Európai Uniós tagország vesz részt 5-10 háztartás által alakított kis közösségek, azaz EnergiaKözösségek alakításával. Magyarországon 2012 őszén, immár a második évadban, összesen 25 – baráti, munkahelyi, lakóhelyi stb. – közösség csatlakozott a versenyhez az ország minden részéből, és közülük 17 tartott ki a végéig, 2013 áprilisáig. Jó eredményt értek el a magyar csapatok közösen az energia-megtakarítás tekintetében. A 17 közösség átlagosan 8%-kal csökkentette fogyasztását, ám jó néhány közösség ezt az értéket jelentősen túlszárnyalta: a győztes Győr és környéke közösség tagjai 23% energiát takarítottak meg előző évi fogyasztásukhoz képest, a 2. helyezet Kopaszhegy csapat Pécelről 17,4%-ot, a 3. helyezet Váci EnergiaKözösség pedig 12%-ot.

A második évadban résztvevő háztatások összesen 180 000 kWh-nak megfelelő energiát takarítottak meg, és 71 tonna széndioxid-kibocsátást segítettek elkerülni! Mindezt úgy, hogy odafigyeltek mindennapi energiafelhasználási gyakorlatukra.

Íme néhány példa, hogy mit tettek:

• a fűtéshez használt energiafelhasználás csökkentése érdekében:
o karbantartották berendezéseiket, ellenőrizték a beállításukat;
o csökkentették a szobák hőmérsékletét, illetve a fűtési idő hosszát, gyakran programozható termosztátok használatával;
o fával történő fűtés esetén odafigyeltek arra, hogy teljesen száraz fát használjanak;
o extra függönyöket tettek fel, ablakpárnát használtak, több szőnyeget helyeztek a padlóra;
o a radiátorok mögé hőtükröt helyeztek.

• az áramfogyasztás csökkentése érdekében:
o a szervezőktől kapott fogyasztásmérő segítségével megmérték berendezéseik fogyasztását, így kiderült, melyek használatára kell leginkább odafigyelniük, esetleg teljesen mellőzniük;
o ha nem használták, áramtalanították készülékeiket részben kapcsolható elosztók beiktatásával;
o mosó- és mosogatógépet csak telipakolva indítottak el, alacsony hőfokon, takarékos programot használva;
o ellenőrizték, és csökkentették a fürdővíz hőmérsékletét, rövidítették a zuhanyzási időt;
o TV nézés helyett egyéb kikapcsolódást választottak: beszélgettek, társasjátékoztak, kertészkedtek, stb.

Összességében elmondható, hogy odafigyeléssel, kitartással még az eredetileg alacsonynak tartott fogyasztást is sikerült csökkenteni!
A szervezők az Intelligens Energia Európa program és hazai szponzorok támogatásával a vállalt minimum 9%-os megtakarítást sikeresen teljesítő közösségeket értékes díjakkal is jutalmazták a RENEXPO kiállítás keretében április 27-én megtartott záró rendezvényen. Az első helyezet egy 250.000Ft, a második 200 000 Ft, a harmadik pedig 150 000 Ft értékű ajándékutalványt kapott, amelyet környezetbarát termékeket forgalmazó boltokban, a a Zöldbolt és a Zöldpolc áruházakban vásárolhatnak le. A 4-6. helyezést elért közösségek szintén utalványokat kaptak, a 7-8. helyezett csapatok pedig környezetbarát tisztítószercsomagot a Kenderkóc zöld webáruház felajánlásaként.

A szervező GreenDependent Intézet a programot érdeklődés esetén folytatja, lehetőség van önkormányzatoknak és szervezeteknek a csatlakozásra! Szándékukat, kérjük, jelezzék a szervezőknek.

A program védnöke Magyarországon Dr. Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke.
Védnöke Brüsszelben Dr. Györkös Péter nagykövet, Magyarország Állandó Képviselete az Európai Unió mellett.

Programunkat a Klímabarát Települések Szövetségének, valamint az Energia-Hatékony Önkormányzatok Szövetségének ajánlásával valósítjuk meg. A programot Budapest XIII. kerülete, Nyalka, Óbuda, Pécs, Romonya, Sikátor, Siklós és Táp önkormányzata támogatja.

További információk:
Vadovics Edina 20/ 512 1887
Email: edina@greendependent.org

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás