A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: napi.hu

Aki karanténba kényszerül, több teát főz, akinek meg szüretelnie kéne, nem jut el az ültetvényekre, mert vagy kijárási korlátozások között él, vagy az árvizek és az aszály miatt nincs is mit leszednie. Nagy drágulás készül a teáknál a boltokban.

A világ 2020-ban 180 fokos fordulatot vett, minden, éveken át tartó piaci trend az ellenkező irányra váltott. Így van ez a tea árával is, amit a koronavírus-járvány, valamint az időjárási szélsőségek is felfelé löktek. Míg sok országban a nyugalom, a reggelizés, a briteknél az ötórás kötelező program jelképe a tea, addig a világ távolabbi és kevésbé szerencsés felén a gyarmati kizsákmányolás, az alulfizetettség és az adósrabszolgaság élő emléke. Utóbbi ellenére is a világ legnépszerűbb itala, mennyiségben többszörösen felülmúlja a kávé fogyasztását is. Talán éppen azért, mert a brit birodalom hanyatlása után már a XIX.-XX. század fordulóján átpozicionálták gyógyhatású, relaxációs készítménynek, talán egyszerűen csak azért, mert tényleg nyugtató hatása van. A lényeg, hogy a karanténkorlátozások alatt még inkább megugrott a teafogyasztás a világon, és hosszú idő után jelentősen drágulni kezdett a termék.

A koronavírus-járvány semmit nem hagy érintetlenül, így mind a vásárlási szokásokra, mind a termelésre hatással volt, az elmúlt tíz évben pedig az ültetvények hozamát rendre befolyásolta az időjárás is. Így 2020-ban két tényező is erősen kikezdte az ellátási láncokat, a történet végén – szokás szerint – a fogyasztók járnak rosszul. Szerencsére az elmúlt évtizedek piaci berendezkedése miatt még egy-két hónapig eltart, amíg a magyar boltokban jelentős teadrágulással találkoznak a vásárlók.

Elsőre kivártak

A tealevelek nagykereskedelmi ára 50 százalékkal ugrott március óta, de ennek különösebb jelentőséget akkor senki nem tulajdonított: eddig erős túlkínálat jellemezte a piacot, és évek óta lassan, de trendszerűen morzsolódott le a kilogrammonkénti világpiaci ár. A Világbank adatai szerint a kilogrammonkénti 3,16 dolláros szint – amire fellépett a termény ára a tavasszal – az a kurzus, ahol 2017 novemberében kereskedtek vele – írja a WSJ.

A fogyasztók az elmúlt években azt nem érezhették, hogy folyamatosan esik a tea beszerzési ára, mert ahogy lenni szokott, a végfelhasználói ár és a feldolgozók anyagköltsége közötti különbség az iparági szereplők profitmarzsát javította. Mivel a világ munkajogilag fejletlen részein – Indiában, Srí Lankán, Kenyában – szüretelik a legtöbb levelet, a béremelésekre nem igazán költöttek az ültetvényesek, pedig ezekben az országokban jellemzően kézzel gyűjtik be a teát a mai napig.

A teaforgalmazó cégek a márciusi áremelkedést akkor még nem építették be a bolti árakba, ugyanis a kijárási korlátozások miatt a nyugati világ nagy részén a kávézók, vendéglátóhelyek voltak az elsők, amelyek nem nyithattak ki, ezért a piacnak ki kellett várnia, hogy az emberek otthon milyen fogyasztási szokásokra állnak rá. A nyár elejére már az Egyesült Államok kiskereskedelmi árai emelkedni kezdtek, jelezve, hogy megmaradt a kereslet. Nemcsak a filteres, de a palackozott teák esetében is érezhető drágulás indult. Utóbbiak legnagyobb részét az itthon is népszerű jegesteák jelentik, a kisebbiket az üveges koncentrátumok, amik a magyar piacra még nem törtek be.

A palackozott teák ára átlagosan 9,6 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, míg a filteres vagy szárított leveles termékeké csak 1,7 százalékkal a Nielsen piackutató cég amerikai mérései szerint. A fogyasztásra kész jegesteáknál stabilak az árak, aminek okait a Nielsen ennek nem értékeli, de közrejátszhat, hogy az olyan nagy üdítőgyártók uralják ezt a piacot is, mint a Coca-Cola, az Unilever-Pepsi, akiknél az árazási stratégia része, hogy azt a lehető legalacsonyabban tartsák és konkurenciát jelentsenek a gyümölcsleveknek.

Most jön csak a java

A termelőknek és a piaci szereplőknek jó hír, hogy az iparági elemzések szerint a teafogyasztást nem vágta földhöz, hogy az éttermek és kávézók forgalma jelentősen visszaesett. A tapasztalataik szerint az emberek az otthonaikban még több teát is főznek maguknak, főként igaz ez az Y- és Z-generáció tagjaira, akik egészség-tudatosságukra hivatkozva cserélik a kávét teára. Az Euromonitor International piackutató beszámolója szerint világszerte körülbelül 3,7 milliárd csésze teát fogyasztanak naponta. Egy adott napon az Egyesült Államok lakosságának több mint a fele iszik teát – állítja a TeaUSA iparágii szövetség, akik szerint ez a mennyiség ugrott most meg. Tehát a forgalmazók elkezdhették a bolti árakat is emelni, hogy javítsák a jövedelmezőségüket.

A drágulás szépen lassan ettől is megindult, de ehhez jön még hozzá a mezőgazdasági árupiacok másik állandó kockázati tényezője: az időjárás. A teát leggyakrabban trópusi vagy szubtrópusi éghajlatú hegyvidéki régiók teraszos domboldalain termesztik, a megfelelő növekedéshez sok csapadékra, melegre és magas páratartalomra van szükség. Kína, India, Kenya és Srí Lanka uralja a világ teatermelését, míg az Egyesült Államokban értékesített legtöbb teát Argentínában termesztik – derül ki a FAO és az ENSZ Comtrade adatbázisából.

Srí Lankán és Indiában a leveleket nagyrészt kézzel szedik az örökzöld cserjékről, mielőtt szárítják és értékesítésre csomagolják őket. A dolgozók a kicsi, fiatal levelek gyűjtésére összpontosítanak, amelyek íze erőteljesebb, mint az idősebbeké. A tealevelek növekedése általában két hétig tart, mire készen állnak a szedésre; színüket a feldolgozás módja határozza meg.

Ebben az országban viszont hatalmas aszály volt az év első hét hónapjában, ami 15 százalékkal csökkentette a terméshozamot az egy évvel korábbihoz képest. Az ország szakszövetsége szerint az export 10 százalékkal csökkent emiatt. Szeptember elején megindultak az esőzések, ami az év végéig még javíthat a leszedhető levelek mennyiségén, de kiszámíthatatlan, hogy az idén rendeződni tud-e a piac.

India még fokozza a problémát

A szomszédos Indiában is csökkent a teatermelés: az országot súlyosan érintette a koronavírus-járvány (több mint 5,6 millió fertőzést azonosítottak szeptember 20-ig), és a társadalmi távolságtartási szabályok egyes esetekben megakadályozták a munkavállalókat abban, hogy eljussanak az ültetvényekre, mert nem szállhattak fel a zsúfolt buszokra, vonatokra. Az országban a kamionos áruszállítás is megbénult, a kikötőket be kellett zárni több helyen, ami az export és a szállítás késéseihez vezetett.

Az indiai kormány által működtetett India Tea Board szerint 22 százalékkal 509 000 tonnára csökkent a kivitel 2020 első hét hónapjában. Augusztusban a tea ára a kolkatai (Kalkutta mostani hivatalos neve – a szerk.) aukciókon rekordmagasságba emelkedett. Majd szeptember a keresleti piacot erősítette az is, hogy az északkelet-indiai Assamban súlyos áradás volt, miközben ez az ország legnagyobb teatermelő vidéke – állítja a Mintec piacelemző cég a Wall Street Journal szerint.

A tearajongókat csak az védheti meg a drágulástól, hogy Srí Lankán javulóban van a termelés, míg Kenyában már pár hónapja vége az aszálynak. De a kaotikus 2020-ban senki nem szeretne jóslatokba bocsátkozni- írta a Napi.hu.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás