Brit kutatók 10 évnyi munkával először mérték fel, hogy kb. hány milliárd költöző rovar szeli át az eget Dél-Anglia fölött évente. Szerintük 3,5 ezer milliárd bogár és lepke vonul át minden évben az emberek számára észrevétlenül, nagy magasságban Dél-Anglia fölött.
Akkora tömeget képviselnek, mintha 20 ezer rénszarvas szelné át az angol eget. A számoláshoz a kutatók vertikális radart és léggömbökre szerelt rovarhálókat használtak. Tíz éven át figyelték, hány rovar repül át éjjel és nappal a 150-1200 méter magasan elhelyezett eszközök környezetében. Noha az átvonulók elsöprő többsége apró teremtmény volt – gabonatetvek, legyek és muslicák -, nagyobb rovarok, zengőlégyfélék, katicabogarak, lepkék is akadtak köztük.
A meglepő felfedezések egyike volt, hogy míg a kisebb rovarokat nem befolyásolta a szélirány, elindultak mindenképpen, addig a nagyobb testűek mozgása szabályosságot mutatott. “Ezek a rovarok érzékelik a szélirányt és eldöntik, az adott napon felszálljanak-e. Tehát van valamiféle iránytű-mechanizmusuk, ami jelzi az égtájakat és azzal a képességgel is rendelkeznek, hogy amikor magasra szállnak, felmérik a szélirányt, közvetítik az iránytűszervnek és döntést hoznak, repüljenek-e” – magyarázta Jason Chapman, az Exeteri Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője.
A kutatók északi irányú migrációt figyeltek meg tavasszal, majd déli irányút ősszel. A kutatás egy évtizede alatt az északi és déli irányba vonuló rovarok mennyisége azonos volt. Meglepetés volt a megtett távolság és az utazási sebesség is. Voltak rovarok, amelyek óránként 36-58 kilométeres sebességgel vonultak és akár 200-300 kilométert is megtettek.
Vonulásuk hosszú távú tanulmányozása sokat segíthet a környezeti változások vizsgálatában, mivel az évmilliók evolúciójával kialakult vándorlási folyamat nagyon összetett viselkedést igényel és igen érzékeny az éghajlati változásokra. ”A globális klímaváltozás egyes fajok pusztulását hozhatja, mások azonban igen gyorsan alkalmazkodnak és nagyon veszélyesek lehetnek az élelemtermelésre” – mondta Ka S. Lim, a Rothamsted Research kutatója, a tanulmány másik szerzője.
Becslésük alapján Dél-Anglia fölött körülbelül 3200 tonna biomassza repül minden évben, ami 20 ezer rénszarvasnak felel meg.”Majdnem nyolcszor akkora tömeg, mint a vándormadaraké” – tette hozzá Chapman.