A rovat kizárólagos támogatója

Leszedték a bécsi Christkindlmarkt karácsonyfáját, amelyből idén rovarszálló lesz. Ezzel szeretnék felhívni a figyelmet az apró, gyakran alábecsült élőlényekre.

Egy nappal Vízkereszt előtt, január 5-én leszedték a híres bécsi Christkindlmarkt karácsonyfáját, hogy egy újabb mesevilágnak, a Bécsi Jégálomnak (Wiener Eistraum) adja át a helyét. A bécsi Városháza előtti téren 2012. január 19-től várják a korcsolyázás szerelmeseit.

A 80 éves, 29 méter magas burgenlandi fenyőből pedig tíz rovarhotel lesz, amelyeket az osztrák főváros parkjaiban, illetve az Ottakringi Erdei Iskolában és a Lobaui Nemzeti Parkházban helyeznek ki tavasszal. A döntéssel a Bécsi Erdészeti Hivatal (Forstamt) és a Városi Kertészet (Wiener Stadtgärten) ezen apró élőlények jelentőségére szeretné felhívni a figyelmet, amelyet gyakran alábecsülnek az emberek. A katicabogarak, fülbemászók és vadméhek ugyanis biológiai rovarirtóként segítenek fenntartani az ökológiai egyensúlyt.

Az előző években egyébként madár- illetve denevérodú készült a híres karácsonyfából, míg a háztartásokban kidobott, kiszolgált fenyőkből továbbra is biomassza lesz az osztrák fővárosban.

A bécsiek tavaly 135 ezer karácsonyfát adtak le a városszerte felállított 498 gyűjtőhelyen, amelyek már idén is javában működnek. Ezeken kívül az osztrák főváros 19 szeméttelepének bármelyikén is megszabadulhatnak az egykori szobadísztől a bécsiek. Az összegyűjtött fenyőket felaprítják és biomassza-erőműben égetik el, a belőlük keletkező 1.890 megawattórányi távhő mintegy háromezer háztartás egyhavi fűtésére elegendő.

Rovarszálló a Christkindlmarkt karácsonyfájából Fotó: Christian Houdek/MA49Rovarszálló a Christkindlmarkt karácsonyfájából Fotó: Christian Houdek/MA49

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás