A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Aki szeretne egészségesebben élni és a környezetet is védeni, annak kevesebb marhahúst kellene fogyasztania. Emellett az alternatív fehérjeforrásokra váltás világszerte akár 2,4 %-kal csökkentheti a táplálkozással összefüggő haláleseteket – ez a gazdagabb országokban akár 5 % is lehet egy friss tanulmány szerint.

Az Oxford Martin Schoolnak a Világgazdasági Fórumnak (WEF) készített kutatásából az is kiderül, hogy 2010-ben a marhahús-előállítás az élelmiszer-termeléssel kapcsolatos üvegházhatású gázok kibocsátásának 25 százalékáért volt felelős. Az alternatív fehérjeforrások azonban jelentősen csökkenthetik a kibocsátást. 

Kétszáz kilokalória tápértékű marhahús előállítása 23,9 kilogramm szén-dioxid kibocsátásával jár. Összehasonlításul ugyanennyi tápértékű bab, búza vagy dió előállítása során csak egy kilogramm vagy ennél is kisebb mennyiségű szén-dioxid kerül a légkörbe. Egyéb fehérjeforrások előállításánál ez az érték némileg magasabb, de még mindig jóval alacsonyabb, mint a marhahús esetében: a tofunál három kilogramm, a sertéshúsnál négy kilogramm, a csirkehúsnál pedig hat kilogramm körüli mennyiséggel kell számolni.

A Világgazdasági Fórum környezetvédelmi szakértője, Dominic Waughray hangsúlyozta, hogy a jövőben aligha lesz lehetséges, hogy a világ hús iránti keresletét fenntartható módon fedezni lehessen. Hozzátette azonban azt is, hogy a tanulmány megmutatja, hogy lehetséges elegendő tápanyagot előállítani tízmilliárd ember számára és javítani ezzel az emberek egészségi állapotát, anélkül, hogy ehhez szükségszerűen le kellene mondani a húsról.  Ugyanakkor fontos, hogy a hústermelésnek hatékonyabbnak kell lennie, és a fogyasztóknak sokoldalúbban kell táplálkozniuk – mondta.
 

Most akkor mennyire is környezetkárosító a húsgyártás?

Nagyüzemi szarvasmarha borjú "ketrecek" – húsgyár USA

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek