Hirdetés

Sok tekintetben új időszámítás köszöntött ránk, amelyben új szabályokhoz kell alkalmazkodni. Ennek egyik színtere az iroda, ugyanis az open office nem alkalmas arra, hogy a benne dolgozók a szigorú távolságtartást betartsák. A másik pedig az iskola, ahol szintén egész nap, több gyermek van összezárva elégtelenül szellőző tantermekben.

Az új kihívások új megoldásokat igényelnek!

Minden cég egyedi megoldást választ, van olyan, amelyik nagyobb távolságra ültetéssel igyekszik megoldani a helyzetet, mások csúsztatott munkarendben gondolkodnak vagy kétfelé osztva a csapatot A és B hetekben történő munkavégzésben, és akadnak olyanok is, akik az elválasztófalak újbóli térhódításában hisznek. 

Az iskolákban (valamint az óvodai és bölcsődei csoportokban) pedig a közösség tagjai, azaz a gyermekek vannak fokozottan kitéve a betegségeknek, mivel testsúlyukhoz képest több levegőt lélegeznek be. Bár ezeken a helyeken is odafigyelnek a rendszeres és alapos kézmosásra, a levegőben lévő baktériumok és vírusok továbbra is veszélyesek maradnak a gyerekekre. A fokozott fertőtlenítésről tehát mindenhol gondoskodni kell!

De hogyan? 

A NOVAERUS olyan szabadalommal védett technológiát alkalmaz, amely kiemeli a levegőfertőtlenítéssel foglalkozó cégek köréből, mivel az általa használt plazmatechnológiának köszönhetően 2 ezredmásodperc alatt pusztítja el a vírusokat, baktériumokat és a penészt okozó gombaspórákat. Ezenfelül semlegesíti a szagokat és az allergéneket, használatához pedig sem vegyszerre, sem gyakran cserélendő szűrőre nincs szükség, így alkalmazása költséghatékony.

Teljesítményének hála, a nagy alapterületű, rosszul szellőző, egyterű irodákban is hatékonyan használható, ezáltal a betegszabadságok száma is jelentősen csökkenni fog. A gyermekközösségekben a téli időszakban mindig megnő a hiányzások száma, melyet el is lehetne kerülni a NOVAERUS használatával. A levegő fertőtlenítésével csökkenthető a szálló baktériumok és vírusok száma, alkalmazása pedig biztonságos, mivel a gyermekekre nem jelent veszélyt. 

Különböző teljesítményű NOVAERUS termékek közül lehet választani, attól függően, hogy mekkora területet szeretnénk fertőtleníteni. A honlapon megtalálható az összes termék és azok pontos paraméterei, így könnyen kiválaszthatja az Önnek leginkább megfelelőt. Ha pedig szakszerű segítségre lenne szüksége, a honlapon található elérhetőségeken kérheti a díjmentes, helyszíni felmérést is, így biztos lehet abban, hogy a legelőnyösebb megoldás kerül a munkahelyére vagy az iskolákba.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás