A rovat kizárólagos támogatója

A Citadella helyére már terveztek turáni Akropoliszt, nemzeti Üdvleldét, magyar Walhallát, kilátótoronnyal kombinált világítótornyot, de a világ legnagyobb piramisát is. Bármelyik terv is győzött volna, az építményeket már 1872-től a Gellért-hegy oldalában robogó fogaskerekű villamosokkal kívánták megközelíteni.

Bár ezekből a dualizmus kori elképzelésekből nem lett semmi, a főváros második siklójáról nem mondtak le a beruházók. 2005-ben megalakult a Gellért-hegyi SIKLÓ Kft., amely elkészítette az új, kötött pályás közlekedési jármű terveit. Mivel az I. kerületi önkormányzat ellenezte, hogy a hatóságok által korábban megkövetelt buszparkoló épüljön a leendő sikló tabáni bejáratához, így a projektcég pár héttel ezelőtt módosította terveit.

A felvonó kivitelezéséért felelős, Walton Imre építész irányította projektcég most olyan külső szakértőket is felkért a hatásvizsgálat elvégzésére, akik szakmájuk miatt eleve alaposan ismerték a terület kulturális, történelmi, régészeti, valamint a táj- és természetvédelmi kihívásait, és hajlandók voltak a beruházás érdekében újabb kutatásokba belevágni. A módosított és megváltozott műszaki tartalom miatt a projektcég újra benyújtotta a hivataloknál engedélyeztetésre a frissített tervdokumentációit.

A most elfogadásra váró módosított tervek szerint a Gellért-hegyi felvonó bejárata közvetlenül a Rác fürdő délkeleti sarkánál, a Krisztina körút Hegyalja útra rákanyarodó íve alatt kialakított aluljáróból fog nyílni. A terep lejtését kihasználva itt egy vágatot hoznának létre, amelyet tereplépcsőn lehetne megközelíteni. A tört vonalú alsó épület lényegében egy viszonylag hosszú falszakasz és egy üvegezett pillérsor szerelemgyermeke lesz, amely kortinafalként támasztaná meg a Hegyalja utat. A jelenlegi terepszint alá tervezett épületben a jegypénztár, a mosdók és a létesítményt kiszolgáló gépészeti helyiség mellett két üzlet és egy kávézó is helyt kapna. A bejárat előtti apró park érintetlen maradna, itt csak lépcsős leülőket alakítanának ki.

Gellért-hegyi sikló látványterve  fotó: Pottyondy Péter / Tóth Balázs / Miklós Zsófia / KÖZTI Zrt

Elvégezték már a kötelező régészeti feltárást?

Az építési engedély előírja a megelőző régészeti feltárást, amelynek első pár lépése, a georadaros vizsgálat és a szondázó árok kiásása az alsó állomásnál megtörtént, folytatása a terület építési célra történő átadását követően lehetséges. Az 1405–1427 között regnált despota palotájának maradványai az elmúlt 600 évben lezajlott építések eredményeképpen – vélhetően – elenyésztek, ha korábban nem, az 1930-as években, a Tabán elbontásakor biztosan. A szondázó feltárás nyomán, az előzetes régészeti adatok középkori és török kori idők lehetséges leleteiről szólnak.

Folytatás: Jamrik Levente járdasziget blog >>>

Nyitókép: a Gellért-hegyi sikló látványterve  fotó: Pottyondy Péter / Tóth Balázs / Miklós Zsófia / KÖZTI Zrt.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás