Hirdetés

41880 ember szavazatával meglett végre a győztes. Vagy inkább a vesztes. Eldőlt ugyanis az, hogy melyik vállalat kapja a svájci Greenpeace és a Berne Declaration közös díját, a legfelelőtlenebbül tevékenykedő vállalat jutalmát: a Public Eye Awards díjat.

Mind a hét induló „kiváló” múlttal és felkészültséggel állt a startvonalhoz, a végeredmény azonban mégsem lett annyira szoros. A zsűri különdíját az amerikai bankóriás, a Goldman Sachs zsebelhette be, aki habár hatezer szavazatot rávert a harmadik helyezettre, a győztesvesztestől még így is ugyanennyivel elmaradt. De akkor mégis melyik lehet az a vállalat, mely képes közel hatezer szavazattal maga mögé utasítani az európai válság egyik jelentős szereplőjét, a görög államadósság David Copperfieldjét?

Hát ki más lenne, mint a mi sarkvidéki olajvadászunk, aki vödrökkel és seprűkkel van felszerelkezve egy esetleges olajszennyezésre, akinek az olajfúró hajója már az alaszkai kikötőben zátonyra futott. A Shell tevékenysége rendre kivágja a biztosítékot mind a környezetvédőknél, mind pedig az emberjogi aktivistáknál. A legnagyobb olajfúrótornyokkal rendelkeznek, és nem kisebb szennyezések köthetőek a nevéhez, mint például a Niger deltában bekövetkező többszöri olajszivárgások. Nem elég, hogy tönkretették a szántóföldeket, kipusztították a halakat a folyókból, a nyolcvanas években a védelmük érdekében még a helyi rendőrséget is felszerelték fegyverrel. Most pedig a világ egyik legsérülékenyebb ökoszisztémája felé veszi az irányt, melyről még a tudósok is azt mondják, egyelőre nincsen megoldás egy esetleges olajszennyezés helyrehozására.

Kumi Naidoo, a Greenpeace International ügyvezető igazgatója a Facebookon közölte, hogy megpróbálja személyesen átadni a díjat a Shell vezérigazgatójának a davosi Világgazdasági Fórumon. Kumi Naidoo hozzátette: „A Public Eye Awards szavazása hűen tükrözi azt, hogy az emberek rajta tartják a szemüket a Shell tevékenységén, és ha továbbra is makacsul kiállnak a tervük mellett, akkor hangot fognak adni a véleményüknek.”

Greenpeace aktivisták már készültek is a davosi csúcstalálkozóra a Shellről alkotott véleményük kifejezésére, és a településen elfoglaltak egy Shell töltőállomást.

Kapcsolódó anyagok:

Szavazz a világ legfelelőtlenebb vállalatára!

Greenpeace jegelés Davosban a Shell ellen

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás