A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: hir24.hu

A kormányváltás óta sorra nyeri az állami megbízásokat az E-OS (ma már Elios) Innovatív Zrt. Itt dolgozik Tiborcz István, a miniszterelnök leendő veje. A Simicska-Nyerges birodalom cége 2010 óta több, mint 3 milliárd forint közpénzt nyert különböző állami tendereken, árbevételét egy év leforgása alatt megnégyszerezte.

Az 1986-os születésű, tehát mindössze 27 éves Tiborcz István vezető tisztségviselő, igazgatósági tag az E-OS Innovatív Zrt-ben. A cég jogelődje a Tiborcz István résztulajdonában álló ES Holding Zrt., amit a Simicska-Nyerges birodalom szerzett meg. A Közgép-leány E-OS Zrt. 2010-ben döntött úgy, hogy felvásárolja a Tiborcz-céget, és átnevezi E-OS Innovatív Zrt.-re – írta ma a hir24.hu.

Lázár János városától jött az első nagy megbízás

A Tiborcz-érdekeltség első nagy állami megbízását 2010 márciusában kapta meg, nem mástól, mint Lázár János önkormányzatától. Az ES Holding Zrt.vel Hódmezővásárhely 2010 márciusában kötött szerződést a közvilágítás korszerűsítésére úgy, hogy ekkor még a cég komolyabb referenciákkal nem rendelkezett. A beruházás teljes költsége 749,5 millió forint volt, és 50 százalékos uniós pályázati támogatással valósult meg.

A következő állami megrendelés az Újszilvási Önkormányzatnak köszönhető, velük 2011-ben áprilisában szerződtek – már E-OS Innovatív néven – egy naperőmű felépítésére 430 millió forint értékben. A közbeszerzés nagy vihart kavart, hiszen hiába támadták meg az eredményt a versenytársak, a közbeszerzési döntőbizottság köz- és nemzetgazdasági érdek miatt engedélyt adott a szerződés megkötésére.

A cég 2011 végén megnyerte a Szegedi Tudományegyetem közbeszerzését is, melynek keretében napelemeket telepítettek az SZTE épületeinek tetejére. Ez a beruházás 880 millió forintba került, és itt is voltak problémák a közbeszerzéssel. A közbeszerzést először a legolcsóbb ajánlatot benyújtó KÉSZ Zrt. nyerte meg, az E-OS Innovatív viszont – amely a talpon maradt cégek közül a legdrágább ajánlatot adta – megtámadta az eredményt. A közbeszerzési döntőbizottság pedig egy vitatható döntéssel az E-OS Innovatív Zrt.-t hozta ki nyertesnek.

Ezekel a munkákkal az E-OS Innovatív szédületes növekedést ért el. Míg 2009-ben az árbevételük a 9 millió forintot sem érte el, addig 2010-ben már a 700 millió forintot közelítette, egy év múlva pedig 2,8 milliárd forintra emelkedett, ami a 2010-es összegnek majdnem a négyszerese. A 2012-es adatok a ceginfo.hu adatbázisában még nem állnak rendelkezésre, a megbízások alapján viszont a tavalyi sem lehetett rossz év a cég életében. Egyrészt kaptak egy 300 milliós megbízást a Siófoki Önkormányzattól, másrészt egy 160 milliósat a Szolnoki Főiskolától (a linken 190 millió forint szerepel, de a szerződés szerint 160 a bruttó érték), harmadrészt pedig egy 130 milliósat a Paksi Önkormányzattól. 2013 januárjában aztán az is kiderült, hogy a tököli börtön 600 milliós beruházásában is részt vehetnek.

A cég állami megbízásai 2010-től:

Hódmezővásárhely: 750 milló forint
Újszilvás. 430 milló forint
Szeged: 880 millió forint
Siófok: 300 millió forint
Szolnok: 160 millió forint
Paks: 130 milió forint
Tököl: 600 millió forint

Az adatok összesítése után kiderül: a cég 3 év leforgása alatt 3,2 mlliárd forint közpénzt nyert el, ami nem rossz arány egy olyan vállalkozás esetében, amely 2009-ben még komoly referenciákkal sem rendelkezett.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás