A rovat kizárólagos támogatója

Elgondolkoztak mostanában a szavahihetőségről? Most, hogy nálunk is 18 º C lesz még az iskolákban is, akkor mi van? Ki hazudott, hogy itt minden rendben lesz, ki gúnyoldódott a hanyatló Nyugaton? Hardy Mihály jegyzete.

Nem tudom, elgondolkoztak-e mostanában… a szavahihetőségről? Tudják, arra gondolok, ami egy politikusnak a legfontosabb eszköze – lenne; és amire olyan nagyon kellene vigyáznia, mint a szeme fényére. Mert a szavahihetőséget megszerezni akár húsz év munkájába is belekerülhet, elveszíteni pedig akár húsz másodperc alatt lehet. A politika szférájában pedig az igazmondás egykor alapkövetelmény volt, ma már fényévekre vagyunk ettől. Elég csak birtokolni és bitorolni a média döntő többségét, a csapból is hazug üzenetek ömlenek, lehet gátlástalanul hazudni, lehet hazudni éjjel-nappal, minden frekvencián. Már akinek van frekvenciája.

Vegyünk most néhány példát, az – egyszerűség kedvéért – a hazai gyakorlatból.

Egy hete azt ígérte a miniszterelnök, hogy nem kell aggódni, lesz elég gáz, áram és fűtőanyag. Ehhez képest a tegnapi kormányülés óta másról sincs szó, mint hogy hol, mit kell visszafogni, hogyan kell az állami cégeknek takarékra állítani a fűtést és így tovább. Akkor most minek vagy kinek higgyünk?

A kormánymédia hetek óta azon élcelődik, hogy bezzeg Németországban fázni fognak a télen, mert az oroszok elzárták a gázcsapot. A kormánypolitikusok nem győzték bizonygatni, hogy míg a hanyatló Nyugat-Európa fázik, nálunk nem lesz baj, majd melegít bennünket az orosz e̶l̶v̶t̶á̶r̶s̶.̶.̶, akarom mondani, barátok földgáza, amiért egymásnak adják a kilincset Moszkvában a magyar vezetők. Az Európai Unió tagjai közül egyetlenként. Most, hogy nálunk is 18 º C lesz még az iskolákban is, akkor mi van? Ki hazudott, hogy itt minden rendben lesz, ki gúnyoldódott a hanyatló Nyugaton?

Ha már Moszkva szóba került, vajon mi lehetett az oka, hogy Orbán Viktor, ismét csak az EU-ból egyedüliként, fontosnak tartotta, hogy személyesen rója le kegyeletét Moszkvában Mihail Gorbacsov ravatalánál? Akit amúgy „saját körben” nyilván kommunista lúzernek tartanak a fideszes potentátok, hiszen Gorbacsov még a saját hatalmát sem tudta megtartani? Vajon miért lengi körül ismét titkolózás Orbán újabb moszkvai tartózkodását? Vajon kivel találkozott és miről tárgyalhatott még titokban Moszkvában a magyar kormányfő? Újabb gázszállításokról vagy Paks elakadásáról? Vagy hogy mit kell tennie, ha Brüsszelben újabb szankciók vagy tiltólisták kerülnek napirendre? Vagy egy újabb zavaros ügyletről a horvátországi cégekben levő orosz érdekeltségek felvásárlásról? Vagy a Széll Kálmán tér visszakeresztelésről Moszkva térre, ha már a Volga orosz autómárka ugró szarvasa aranyozott szobrot kap a közelben?

Végül immár hetek óta hajtogatják a magyar vezetők, hogy az energiaválságért a szerintük elhibázott brüsszeli szankciók és brüsszeli politikusok a felelősek. Ezzel papagáj módjára ismétlik szóról szóra a gátlástalan moszkvai propagandát, az Izvesztyija moszkvai napilap vagy sokat emlegetett TASZSZ-hírügynökség sem teszi ezt jobban.

Jobb lenne, ha vigyáznának, mert még a végén elhiszik – a saját szavaikat…

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek