Hirdetés

Százával tűnnek el az olcsó P+R parkolók Budapesten, a kerületek egymással vetélkednek az ingyenes lehetőségek megszüntetésében – írta a Népszava.

Márciustól például az Újpest Városkapunál már csak térítés ellenében lehet majd használni az eddig ingyenes több száz P+R parkolót. A lap szerint a kerületi önkormányzatok gyakran hivatkoznak a szomszédos kerületek díjköteles parkolására.

Újpesten például azért válik fizetőssé a metróállomás és környéke, mert Angyalföldön már szinte az egész kerület az – írta a lap, hozzátéve: Zuglóban is ezzel érveltek, mielőtt díjkötelessé tették a parkolást a Hungária körút mentén, a Városligetben, a Dózsa György úton és az Ajtósi Dürer sorban. A Népszava szerint már vizsgálják a földalatti végállomás P+R parkolójának megszüntetését is. 

Ugyanez a tendencia a többi fővárosi kerületben is: a IX. kerület 2016-ban az Ecseri úti és a Pöttyös utcai metróállomásnál tett fizetőssé 300 P+R parkolóhelyet, és a XIX. kerületben a Kőbánya-Kispest intermodális csomópontnál is díjköteles már a parkolás.

Mindeközben a főváros által működtetett P+R parkolók száma, ahol egy menetjegy áráért lehet őrzötten parkolni, távolról sem követi a parkolóhelyek drasztikus fogyását. A főváros P+R fejlesztése a kelenföldi térséget erőltette, ami érthető, minél több utast akarnak terelni a 4-es metróra, és megfelelni az EU-nak, amely finanszírozta a P+R beruházások teljes költségét.

parkolás P+R  kép: népszava.hu
A 4-es metró végállomásánál összesen 1500 parkolóhely keletkezett, csakhogy a város más részein nem bővítik ilyen mértékben P+R parkolókat. Horváth Csaba (MSZP) fővárosi képviselő – egy 2008-ban készült tanulmányt idézve – tavaly 40 ezerre becsülte, hány kedvezményes parkolóhelyre lenne szükség. Ehelyett jelenleg 5 ezer áll rendelkezésre. A fővárosnak így is erőltetett tempóra és csodatevőkre lesz szüksége lesz, ha meg akar felelni Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes ígéretének. Eszerint jövő őszre – vagyis az önkormányzati választásokig – majdnem tízezer új P+R parkolóhelyet akarnak teremteni a fővárosban- írta a lap.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás