Hirdetés
Forrás: 444.hu

Félelmetes videót tett közzé a Greenpeace környezetvédő szervezet legutóbbi, a Kanári-szigetek közelében tartott akciójukról. A felvételen az látszik, hogy az aktivisták hajóit két hadicsónak majdnem felborítja, felökleli. Az aktivisták közül egy a vízbe esett, és a lába is eltört, mások könnyebben megsérültek.

A térségben a spanyol kormány engedélyével a Repsol nevű olajkitermelő cég kezdhetett olajkitermelésbe.

A fúrás ellen környezetvédelmi és turisztikai megfontolásból a Greenpeace is tiltakozott, mint írják, a közeli szigeteken élők egyetértésével együtt. A kormányzat azonban kiadta a fúráshoz szükséges engedélyt, ezért megelőzendő a fúróhajó megérkezését, a Greenpeace lehorgonyzott a helyen, majd másnap a Repsol hajójának (Rowam Renaissance) megérkezésekor kisebb csónakokkal is kiszálltak tilatkozni.
 

Ekkor jelent meg a spanyol Armada, azaz a haditengerészet, amely engedélyt kapott erőszak alkalmazására, ha a Repsol hajóját feltartóztatják, a Spanish Report szerint. Így is jártak el, többször nekimentek az aktivisták hajóinak.

A sérültet végül a haditengerészet helikoptere szállította el, mások kisebb sérülésekkel megúszták- írta a 444.hu.

A Greenpeace nagy hajója egyébként az az Arctic Sunrise nevű hajó, amit a Gazprom elleni tiltakozás miatt az orosz hatóságok 300 napra foglyul ejtettek. Végül peres úton a Greenpeace visszaszerezte a hajót, majd Hollandiában megjavíttatták. (Greenpeace/TheSpanishReport)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás