Hirdetés

A spanyol energiaügyi miniszter, Teresa Ribera bejelentette, hogy Spanyolország 2025 és 2035 között mind a hét atomerőművet leállítja. Az ország a megújuló energiaforrásokból származó energiarendszer kiépítését tűzte ki céljául, 2040-től pedig a benzines, a dízel- és a hibrid autók értékesítését is betiltaná.

A spanyol energiaügyi miniszter, Teresa Ribera jelenette be a hírt, annak kapcsán hogy a spanyol energiarendszer átalakításának 2030-ig tartó feladatairól beszélt.

Spanyolországban 2018-ban a szárazföldi villamos energiatermelés 40 %-át megújuló energiaforrások adták, de további drasztikus növekedést sürget a kormány, amihez 2025 és 2030 között 235 milliárd eurós beruházás szükséges. A klímavédelmi törvényjavaslat szerint Spanyolországban 2030-tól nem működhetnének a szénerőművek, 2040-től tilos volna benzin, dízel és hibrid autók értékesítése is, valamint kötelező lenne legalább 3 gigawatt megújuló energiás kapacitást telepíteni évente.

A napi.hu szerint az atomenergia – azután, hogy 2017-ben eldőlt: a 2012-ben leállított Santa María de Garona-i nukleáris létesítmény újraindítása se gazdasági, se politikai szempontból nem indokolt – ma mintegy 20 százalékos a spanyol energiamixben. Az évtized elején még megkérdőjelezhetetlen szükségletként kezelt reaktorokról tavaly novemberben kimondták, hogy 2040-ig sor kerülhet a leállításukra. Most, néhány hónappal később tehát 5 évvel közelebb hozták az atomstop dátumát.

Spanyolországban 2017-ben összesen 135 megawatt teljesítményű napenergiás létesítményeket állítottak üzembe. Ez 145 százalékos pluszt jelent 2016-hoz képest.

 

Pontevedra kitiltotta az autókat – bejött

Pontevedra kitiltotta az autókat - bejött

Van egy nyolcvanezres spanyol város, ahol nem zavar senkit az autók zaja, ugyanis azokat teljesen kitiltották – és egyáltalán nem bánták meg.
Miguel Anxo Fernández Lores 1999-ben lett polgármester, amikor még napi 14 ezer autó ment végig egy-egy úton. Miután Lores átvette a városvezetést, rögtön sétálóutcává alakította mind a 300 ezer négyzetméternyi középkori városközpontot, és gránitburkolattal látták el az utcákat. Később kiterjesztették az autómentes övezetet. Így a belvároson egyáltalán nem lehet áthaladni autókkal, csak a város szélén, illetve a föld alatt kialakított parkolókban lehet otthagyni a járműveket.

Az előnyök pedig szemmel láthatóak.

Kapcsolódó anyagok:

A zöld átverés

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás