A rovat kizárólagos támogatója
Reuters - Madrid

Spanyolország, a világ harmadik legnagyobb szélenergia termelője, emelheti az e forrásból származó energia termelési célkitűzéseit – egyik lehetséges módjaként az olajimporttól való függés és a szennyező anyagok kibocsátása csökkentésének – állítja a megújítható energiával foglalkozó állami testület vezetője, Javier Garcia Breva.

Spanyolország képes lehet arra, hogy a jelenlegi előrejelzésekben szereplő 13 ezer megawattal szemben 2011-re akár 20 ezer megawatt energia termeléséhez elegendő szélturbinát állítson működésbe. E célt a technológia javításával és a szélerőművek megfelelő szabályozásával el lehet érni.

Breva becslése szerint hét év múlva a Spanyolországban előállított energia 40 százaléka származhat szélerőművekből – a jelenlegi 10 százalékkal szemben.

A korábbi spanyol kormány megújítható – a szélen kívül a biomasszából és a napenergiából nyerhető energiát is felölelő – energetikai célkitűzéseit az új kormányzat áttekinti, nagy változtatásokra nem készül, de javításokat bizonyosan végrehajt.

A támogatás növelésére számíthatnak a biomasszából energiát termelő vállalkozások – számukra a nyereségességet kívánják biztosítani. 2011-re ebből a forrásból 3200 megawatt a kitűzött cél; a jelenlegi termelés azonban még csak 361 megawatt.

Spanyolország nagymértékű érdeklődése a megújítható energia források iránt érthető, ha számításba vesszük, hogy milyen mértékben függ az energia importtól: a felhasznált energia mintegy 80 százaléka külföldi eredetű.

Az ország gyorsuló gazdasági növekedése megnövelte az energia keresletet, jóval a Kyotói Jegyzőkönyvben meghatározott szint fölé emelve a széndioxid kibocsátás mennyiségét: abban Spanyolország az 1990-es szintnél 15 százalékkal magasabb kibocsátási szintet vállalt; a kibocsátás jelenleg 40 százalékkal magasabb, mint 1990-ben volt.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás