A rovat kizárólagos támogatója

Több mint félmillió olyan ember él Magyarországon, aki nem tudja kellőképpen felfűteni az otthonát leginkább két tényező, a pénztelenség és a lakóingatlan energetikai helyzete miatt. Uniós szinten a bolgároknál a legrosszabb a helyzet.

2019-ben az Európai Unió teljes lakosságának 6,9 százaléka nem tudta a komfortszintjének megfelelőre fűteni az otthonát – derül ki az Eurostat ma publikált jelentéséből. Ugyanez az adat 2012-ben még rosszabb volt: akkortájt az uniós lakosság 10,8 százaléka vallotta azt, hogy az otthona nem elég meleg.  Az unió egészét nézve a bolgárok vannak a legrosszabb helyzetben: itt a lakosság 30,1 százaléka nem tudja kellő szintűre fűteni a lakást, ahol él. Litvániában és Cipruson is hasonló a helyzet.

Magyarország az EU középmezőnyében helyezkedik el a maga 5,4 százalékos arányával. Ezt az jelenti, hogy több mint félmillió olyan magyar él hazánkban, aki nem engedheti meg magának, hogy otthonában kellő meleg legyen.

A fenti probléma Finnországban, Ausztriában és Svédországban szinte ismeretlen fogalomnak számít: ezekben az országokban a lakosság alig 2 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az otthona lehetne melegebb is.
A HVG szerint az otthoni komfortérzet hiányát az Eurostat szerint leginkább két tényező, a pénztelenség és a lakóingatlan energetikai helyzete okozza.

A Fidesz 12 éve még azt ígérte, hogy kormányzása alatt a lakóingatlanok 10 %-át fogják energetikailag korszerűsíteni évente. Ha erre nem is, de értelmetlen presztízs beruházásokra, stadionépítésekre, a minőség nélküli focira, és a családi/baráti NER lovagok meggazdagodására számolatlanul folytak/folynak el a százmilliárdok.  A hazai épületállomány korszerűsítésével 35-40 % energiamegtakarítást érhetnénk el, ami csökkentené az orosz  felé hazánk kiszolgáltatottságát, és alapjaiban kérdőjelezné meg a paksi atomenergetikai bővítés szükségességét.

Nyitókép: Nagy Lajos MTI

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás