Hirdetés

Ismét éles szóváltásba keveredett saját párttársaival Ángyán József a parlament mezőgazdasági bizottságában. A kormánypárti képviselők ugyanis megszavazták, hogy kidobják a majdnem egy éve a parlament előtt lévő földtörvényt, és az összes módosító indítványt, helyette pedig egy trükkös megoldással lényegében új jogszabályt nyújtanak be. A nagybirtokok elvileg legfeljebb 1800 hektárra hízhatnak, de jön még két olyan törvény, ami felülírhatja ezt a limitet is.

Egyetlen szavazással elvetette tegnap a parlament mezőgazdasági bizottsága azt a több mint kétszáz módosító indítványt, amelyet a képviselők – köztük a bizottság elnöke, a fideszes Font Sándor is – tavaly ősz óta benyújtottak a földtörvényhez. A kormánypárti többség ugyanakkor támogatta hat úgynevezett bizottsági módosító benyújtását, amelyeket valójában a Vidékfejlesztési Minisztérium dolgozott ki, és amelyekkel teljesen újraírták a sokat vitatott jogszabálytervezetet (a módosítók ezen a linken, az oldal alján érhetők el).

Hiába tiltakozott a szerinte házszabályellenes eljárás ellen Varga Géza jobbikos képviselő, Font annyival elintézte a kérdést, hogy ők nem eljárási kérdésekről, hanem tartalmi részéről kívánnak vitázni. Pedig egy olyan törvényjavaslatot írnak át teljesen, amely már tavaly július óta a parlament előtt van, és már az általános vitája is lezajlott, így a bizottság kivételével senki nem tud már hozzá módosító indítványokat benyújtani. Varga mellett Ángyán József korábbi államtitkár is azt mondta: sokkal tisztességesebb lett volna, ha a kormány visszavonja a javaslatot és újat terjeszt be.

Font és a kormányt képviselő Simon Attila helyettes államtitkár szerint viszont az új változatba beépítettek mindent, ami kétszáz módosítóból összeegyeztethető volt a koncepcióval. Az újraírt törvény valóban nem szakít azzal az elképzeléssel, hogy a termőföld és erdő tulajdonjogát csak földművesnek minősülő magyar, vagy Magyarországon letelepedett EU-s állampolgár szerezheti meg. Annyi könnyítést azért enged, hogy legfeljebb egy hektárt bárki megvehet, és ebbe a korlátozásba nem kell beleszámolni a közvetlen hozzátartozóktól vásárolt területeket.

További részletek és videó a hvg.hu-n >>>
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás