Hirdetés

Jelentős előrelépést hozhat a hazai elektromos autózásban az állami támogatás az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint, az idei és a jövő évre tervezett keret felhasználása esetén mintegy 3300 új, tisztán elektromos hajtású autót lehetne forgalomba helyezni Magyarországon. Lefedte villámtöltőkkel a keleti és a nyugati parti utakat a VW és a BMW.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a héten jelentette be, hogy a kormány ebben az évben 2 milliárd forintot biztosít tisztán elektromos hajtású járművek beszerzésének támogatására. A támogatás a bruttó vételár 21 százaléka, maximum 1,5 millió forint, ezt magánemberek, gazdasági társaságok, egyéni vállakozók, civil szervezetek, helyi önkormányzatok, köztestületek és költségvetési szervezetek egyaránt igényelhetik. A tervek szerint jövőre 3 milliárd forint lenne a keret.

Magyarországon ma körülbelül 700, tisztán elektromos meghajtású gépkocsi van üzemben, tavaly 115, az idén július végéig 103 új elektromos autót adtak el – mondta Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke. Az adatok szerint a legtöbb tisztán elektromos autót a Nissan és a BMW értékesítette, a járművek ára felszereltségtől függően 8-15 millió forint közötti, a kisebb autók között vannak ennél olcsóbbak.

Az idei 2 milliárd forintból több mint 1300 autó beszerzéséhez járul hozzá a kormányzat, a jövő évre tervezett 3 milliárd forint felhasználása esetén összesen mintegy 3300 elektromos jármű állhatna forgalomba. Az ügyvezető elnök elmondta, ez mintegy 3 százaléka a Magyarországon forgalomba kerülő új autóknak, ugyanakkor kiemelte, hogy a támogatás fontos lépése a környezetbarát közlekedés fejlesztésének. Erdélyi Péter szerint a támogatás várhatóan élénkíti majd a keresletet, de ebben az évben nem lesz kiugró az elektromos autók értékesítésének növekedése, a megrendelt járművek leszállítása és forgalomba helyezése valószínűleg átcsúszik a jövő évre.

Varga Mihály és az e-autózás -látványos érv a paksi atommunyi mellett Varga Mihály és az e-autózás -látványos érv a paksi atommunyi mellett
Ungár János, a Magyar Elektromobilitás Szövetség elnöke úgy látja, jelentős előrelépés lenne, ha 2017 végére forgalomba helyeznének mintegy 3300 új, tisztán elektromos hajtású autót Magyarországon. A szervezet elnöke arra számít, hogy a technológia gyors fejlődése miatt az elektromos autók száma dinamikusan nő majd a következő években. Így nem tartja kizártnak a kormányzati cél elérését, amely szerint a környezetbarát járművek száma 2020-ra összességében elérné a 30 ezret, ami a hazai járműállomány 1 százaléka. Ungár hangsúlyozta, hogy az átmeneti időszakban, amíg nincs elegendő elektromos töltési lehetőség, illetve a tisztán elektromos hajtású járművek hatótávolsága még nem túl nagy, fontos szerep jut a plug-in hibrideknek. Ezeknek az autóknak ugyanis szintén lényegesen kisebb a károsanyag-kibocsátásuk, mint a hagyományos üzemanyaggal működőknek. Egész Euróbában az a tapasztalat, hogy a két kategória együtt hozhat áttörést. A plug-in hibrid konnektorról is tölthető, tisztán elektromos hajtással általában 40-50 kilométert tud megtenni, de szükség esetén benzin-, illetve dízelmotorral is megy.

A jelenleg forgalomban lévő tisztán elektromos autók névleges hatótávolsága átlagosan 150-200 kilométer, ezekkel a forgalmi viszonyoktól függően egy töltéssel 120-150 kilométert lehet megtenni. Jövőre több nagy autógyártó dob piacra 300 kilométer körüli névleges hatótávolságú, nem felső kategóriás, tisztán elektromos autókat. Emellett szakértői vélemények szerint körülbelül 2020-ra jelentősen csökken majd az akkumulátorok, így az elektromos autók ára, tehát versenyképesek lehetnek a hagyományos autókkal. Az elektromos autózásban élen járó országok közül a legjobb a helyzet Norvégiában, ahol ma 2,6 millió személyautó és kishaszongépjármű van, ebből csaknem százezer a tisztán elektromos jármű és mintegy 30 ezer a plug-in hibrid, tehát a környezetkímélő autók aránya 5 százalék. Németországban 2020-ra szeretnék elérni az 1,5 százalékos arányt, ehhez idén nyáron jelentős új pénzügyi ösztönzőket vezettek be.

Szűk keresztmetszet

elektromos-autó töltési terv Hollandiábanelektromos-autó töltési terv Hollandiában

Ma Magyarországon csaknem 100 nyilvános, bárki által használható töltőoszlop van, döntő többségük Budapesten. A 15 ezer lakosnál nagyobb településeknek már meghirdették a pályázatot, összesen 500 töltőoszlopon 1000 töltőpont kialakításához kaphatnak támogatást, ezek várhatóan a jövő év végére elkészülnek. Emellett kormányzati program készül arra, hogy a hazai fő közlekedési útvonalakon 50 kilométerenként legyenek nagy teljesítményű villámtöltők. Az elektromos autók töltése jelenleg ingyenes, előkészítés alatt vannak a jogszabályi keretek a fizetőssé váló tankoláshoz – mondta el Ungár János.

Idén augusztusig a Nissan 87 tisztán elektromos járművet értékesített Magyarországon. Ez kettővel több, mint a teljes tavalyi eladás, és további növekedést várnak a hátralévő 4 hónapban. Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint a Nissan magyarországi központja úgy döntött, hogy a bejelentett 1,5 millió forint támogatást megtoldja 600 ezer forinttal, így a Nissan LEAF 2,1 millió forint kedvezménnyel vásárolható meg. Közölték az is, hogy a Nissan 2010 óta összesen több mint 250 ezer tisztán elektromos gépjárművet értékesített és mintegy 5 milliárd eurót fektetett be az elektromos mobilitás projektbe.
A Volkswagen elektromos járműveiből 46-ot értékesítettek az idén augusztus közepéig Magyarországon. Vérten Sándor, a konszern márkáit Magyarországon forgalmazó Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója az MTI-vel közölte, hogy a beérkezett megrendelések és az ösztönzők hatására ez a szám az év végéig megduplázódhat. Megjegyezte: a cég a tisztán elektromos autók mellett emellett forgalmaz Audi és Volkswagen hibrid meghajtású gépkocsikat is.
 

Lefedte villámtöltőkkel a keleti és a nyugati parti utakat a VW és a BMW

Elkészült a VW, a BMW és a töltőket üzemeltető Chargepoint által az USA legforgalmasabb közlekedési útvonalait lefedő villámtöltő hálózat. A 2015 januárjában bejelentett programban az Egyesült Államok nyugati és keleti partjai mentén futó észak-déli autópálya mellett összesen 100 villámtöltő telepítését tervezték, amiből másfél év alatt 95 valósult meg. Az egymástól nagyjából 50 mérföldes távolságra felszerelt 50 vagy 25 kW-os SAE Combo (a nálunk CCS-ként ismert csatlakozó Type1-es változata) csatlakozós töltők így biztosítják a töltést a BMW i3 és VW e-Golfok számára, amelyekkel így a keleti parton Bostontól New Yorkon keresztül Washington DC-ig, míg a nyugati parton Portlandtól San Franciscon és Los Angelesen keresztül San Diegoig lehet autózni. A töltők többsége mellett hagyományos Type1-es csatlakozójú töltőt is felszereltek, ami a villámtöltő meghibásodásakor, illetve foglaltsága esetén kínál alternatív töltési lehetőséget.

SAE Combo Chargepoint hálózat (forrás: Chargepoint)

SAE Combo Chargepoint hálózat (forrás: Chargepoint)

 

villanyautosok.hu szerint a német autógyártók Európához hasonlóan Amerikában is nagyon le vannak maradva az elektromos autóik támogatásával. Míg a Tesla komplett és ingyenesen használható hálózatot kínál mindkét kontinensen, a Nissan által telepített több ezer töltő pedig a CHAdeMO rendszerű autók közlekedését segíti szerte a világon, addig a mostani projektet megelőzően sem a BMW, sem pedig a VW nem tett szinte semmit azért, hogy a CCS (illetve Amerikában SAE Combo) csatlakozós autóikkal ki lehessen mozdulni a városokból. Sajnos Magyarországon is ez a helyzet, hiszen a Budapesten kívül egyedül a tatabányai Delphi gyárnál található olyan töltő, amivel ezek az autók egy órán belül újratölthetők lennének. Eközben a Nissan segítségével felállított CHAdeMO töltők további öt nagyobb városban biztosítanak gyors töltési lehetőséget nem csak a Nissan LEAF-ek, de más CHAdeMO kompatibilis autók számára is.

Kapcsolódó anyagok:

Idén 1300 villanyautót támogatnak

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás