A rovat kizárólagos támogatója

Fogságban szaporítással sikerült megmenteni az európai bölényt, miután a vadonból kipusztult. A lengyel-fehérorosz határon lévő Bialowiezában már nyolcszáz egyedből áll a visszatelepített állomány.

Közép-Európa utolsó síkvidéki őserdejének, Bialowiezának kulcsszerepe volt a nagytermetű és látványos bölények megmentésében. Mateusz Szymura, a Bialowieza Nemzeti Park munkatársának elmondása szerint a terület az európai bölények síkvidéki alfajának utolsó menedékhelye volt, mivel évszázadokon keresztül csupán az uralkodók vadászhattak itt. A ritka fajnak emiatt sikerült itt fennmaradnia a XX. század elejéig – ekkor viszont az orvvadászat miatt kipusztult. Az I. Világháború ideje alatt ugyanis Németország foglalta el a Bialowieza erdőt. A katonák sok bölényt elpusztítottak, mert nem volt elegendő hús az élelmezésükhöz, a nagyméretű állatok pedig könnyű zsákmányt jelentettek. Később a németek is elkezdték védeni a bölényeket, és ez a védelem kitartott az I. Világháború végéig. A háború után, de még a lengyel kormány létrejötte előtt a helyi lakosok kezdtek el az erdőbe járni, hogy vadállatokat – gímszarvasokat, őzeket, dámszarvasokat és bölényeket – ejtsenek el. Ezen nyomás hatására pusztult ki a bölény az őserdőből is: 1919-ben lőtte le az utolsó szabadon élő egyedet egy orvvadász.

Tíz évvel később viszont a faj megmentéséért indított természetvédelmi programnak köszönhetően visszajöttek a bölények, egyelőre még csak karámokba. A sikeres szaporítás nyomán 1952-ben bocsátották szabadon az első állatot az őserdő lengyel oldalán, majd 1953-ban a fehéroroszországi (belorusz) részén. Jelenleg az egész erdőben összesen 800 állat él szabadon, ebből mintegy 450 Lengyelországban, 300-350 egyed pedig Fehéroroszországban. A bölény a bialowiezai erdő egyik markáns szimbóluma – a nemzeti park szinte minden látogatója szeretné ezt az impozáns állatot látni. Erre a turistáknak a bemutatóközpontban van lehetőségük.

Bölény a bemutatóközpontban

Bölény a bemutatóközpontban

A faj még mindig veszélyeztetettnek számít, megmentésére továbbra is erőfeszítéseket kell tenni. Bár világállománya növekedőben van, de az még mindig csak nagyjából 4000 egyedet számlál. Problémát jelent, hogy a faj genetikai sokfélesége igen korlátozott. Az európai bölénynek két alfaja van: a síkvidéki és a kaukázusi. Mint arról Katarzyna Daleszczyk és Aleksiei N. Bunevich 2009 decemberi tudományos cikke beszámol, a síkvidéki alfaj csupán hét egyed vérvonalára vezethető vissza, ezen belül a génállomány 85%-ban egy pártól származik. Sajnálatos módon a bialowiezai populációt – amely a faj legnagyobb állománya – kettéválasztja a határ mentén épített kerítés, amely meggátolja az egyedek keveredését, a vérvonalak frissítését. A kaukázusi alfaj 1929-ben pusztult ki, és csupán egy egyed maradt meg belőle fogságban, úgyhogy nem lehetett tiszta formában helyreállítani ezen alfajt.

Bölényborjú

Bölényborjú

Bialowiezán kívül más lengyel helyszínekre is sikeresen visszatelepítették a bölényt, továbbá Litvániába, Oroszországba, Fehéroroszországba, Ukrajnába, és két éve Szlovákiába is. Mateusz Szymura arról is beszámolt a Greenfo-nak, hogy több más országban fogságban, vagy félvadon, nagy körbekerített területeken tartják a fajt. Ez utóbbira példa a franciaországi Massif Central hegységben létesített bölénypark. Jelenleg több visszavadítási programon is dolgoznak a természetvédők, például Németországban. Szymura aláhúzta, hogy ezek helyszínéül mindenképpen nagyméretű erdőt kell választani. Problémát jelent ugyanakkor, hogy az emberek félnek a nagy állatoktól. Bár a bölények nem ragadozók, de így is egyfajta veszélyforrásként tartják őket számon. Szerencsére normális esetben nem veszélyes bölényekkel találkozni, ugyanis a legtöbb vadállathoz hasonlóan ők is félnek az embertől. Viszont vannak kivételes helyzetek is: a párosodási és a borjadzási idő. Ha az anyának nagyon fiatal borja van, akkor megtámadhatja az embereket- szerencsére ilyen csak nagyon ritkán történik a bialowiezai erdőben. Ha a turisták okosak, és megfelelően viselkednek, nincsenek veszélyben. „Mi vagyunk a vendégek a bölények területén, nem ők jönnek hozzánk. Mi vettük el a földjeiket” – mondta Mateusz Szymura.

Jellegzetes szarvak

Jellegzetes szarvak

A bialowiezai erdőben folyamatosan monitorozzák a bölényállományt – ez az állatok egészségügyi állapotára is kiterjed. A beteg állatokat -évente néhány egyedet – eltávolítják a populációból. A természetes mortalitás és az emberi szelekció együtt mintegy 10%-os halálozást eredményez. A szelektálás mellett a Nemzeti Park munkatársai télen etetik is a bölényeket. A legtöbb állat egyébként a Nemzeti Park területén kívül, a bialowiezai erdő erdészeti kezelés alatt álló területén él.

A bölények megmentése a visszatelepítési programok egyik sikertörténete. Ezt a módszert gyakran használják a természetvédelemben: a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Visszatelepítési Specialista Munkacsoportjának nyilvántartása szerint legalább 489 állatfaj kapcsán indult ilyen program, vagy terveznek ilyet indítani természetvédelmi céllal. Sajnos ugyanakkor a nemzetközi felmérések szerint csupán 11 és 44% közé tehető a sikeres programok száma. Egy visszatelepítési program sikerességét számos tényező befolyásolja, a visszatelepítés módszereitől (pl. a kiengedett egyedek számától) kezdve az élőhely minőségén és a faj tulajdonságain át a szervezeti és társadalmi tényezőkig – erről szakdolgozatomban olvasható egy áttekintés.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás