A rovat kizárólagos támogatója
MTI - Nyíregyháza

Folynak az egyeztetések a Szatmár-Beregi Nemzeti Park létesítéséről az érintett települések önkormányzataival és lakóival – erősítette meg Haraszthy László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára Nyíregyházán.

Eddig húsz településsel történt meg az egyeztetés, s a helyhatóságok támogatják az új nemzeti park létrehozását a jelenlegi Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet helyett. A helyettes államtitkár közölte: a térségben a most védettséggel rendelkező 22 ezer hektáros terület további 20 ezerrel növekedne a Szatmár-beregi-síkságon.

Haraszthy László elmondta: a szükséges természetvédelmi beruházásokra 300 millió forint már rendelkezésre áll. Ebből az összegből az úgynevezett vizes élőhelyek környezetét teszik rendbe, továbbá fásítanak és erdősítenek majd az érintett 20 ezer hektáros területen. A forrásból részesedhetnek a földtulajdonosok is, akiknek környezetkímélő gazdálkodásra kell áttérniük.

A termelés átalakításához európai uniós támogatásra ugyancsak számíthatnak a régió agrártermelői. Brüsszel kiemelten segíti a természetvédelmet szolgáló környezetkímélő gazdálkodást, minden egy forint nemzeti fejlesztési összeghez 4 forint támogatást ad – mutatott rá Haraszthy László.

A nyíregyházi tárgyalásán szó esett arról is, hogy a Szatmár-beregi-síkság természeti tájai földrajzilag egységet képeznek a szomszédos országok, Románia és Ukrajna érintett területeivel, ezért közös, a határokon átnyúló természetvédelmi együttműködés kialakítására van szükség.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás