A rovat kizárólagos támogatója

Szavazzatok, döntsétek el, melyik csodaszép növény legyen 2022-ben az Év Vadvirága! A jelöltek: a Mocsári békaliliom, az Agárkosbor, és a Csillagőszirózsa.

Az idei évben is a Vadonlesők Közössége (egyesület) bonyolítja az Év Vadvirága kiválasztását, illetve a Magyar Biológiai Társasággal közösen a program népszerűsítésébe is besegít, míg annak szakmai felügyeletét továbbra is a hét tagú kuratórium végzi. A három kiválasztott vadvirág egyikére 2022. január 22-től az első naptári tavaszi napig, március 1-ig, mindenki egy voksot adhat le.

MOCSÁRI BÉKALILIOM  (Hottonia palustris)
Liget- és láperdőkben, nádasokban, magassásosokban előforduló különleges megjelenésű hínárnövény. Tövig szeldelt levelei a víz alá merülten úsznak, virágzata pedig a vízből kiemelkedik, ezen jelennek meg fehér, vagy kissé pirosló virágai, amelyek április-május során nyílnak. Termőhelyei kiszáradásával egyedei szárazra kerülve is túlélnek, de nem hoznak virágot. Hazánk legtöbb tájegységén előfordul, de mindenütt ritka vagy szórványos. Gyakoribb a Dráva mellékén Somogyban és Baranyában, a Hanságban, a Turján-vidéken, a Dél-Nyírségben, míg teljesen hiányzik az Alföld jelentős részéről.
Jelenléte mindig jó állapotú, természetes élőhelyekre utal, de alkalmanként másodlagos víztestekben is megjelenik. Élőhelyeinek rendszeres kiszáradása és leromlása veszélyezteti. Védett, természetvédelmi értéke 5 000 Ft

AGÁRKOSBOR (Anacamptis morio)
Félszáraz gyepekben, hegyi- és homoki réteken, lápréteken gyakran igen nagy számban előforduló alacsony, mindössze 10–20 cm magas talajlakó orchidea. Hazánk legtöbb tájegységen sokfelé előfordul, középhegységeinkben még viszonylag gyakori, de Külső-Somogyban, a Tiszántúlon és Nyírség nagy részén hiányzik, vagy ritka. Latin nevét (morio=bolond) arról kapta, hogy a gyakran óriási egyedszámú állományokban mindig van néhány szokatlan megjelenésű, eltérő virágszínű (leggyakrabban a rózsaszín különböző árnyalata vagy fehér) egyed. Tavasszal, áprilistól májusig virágzik. Régebben a kosbor nemzetségbe sorolták, Orchis morio néven vált ismertté.
Megjelenése természetes, féltermészetes, hosszabb ideje bolygatatlan élőhelyekre utal. Védett, természetvédelmi értéke 10 000 Ft

CSILLAGŐSZIRÓZSA  (Aster amellus)
Sztyeprétek, felhagyott szőlők és gyümölcsösök, félszáraz gyepek, erdőszegélyek, karsztbokorerdők növénye. Az év nagy részében leveles hajtásaival szinte teljesen beleolvad környezetébe. Látványos, virágait (virágzatait) nyár végén és ősszel hozza, amikor az élőhelyein a többi növény már elvirágzott, vagy elszáradt. A magyar csillag nevét és a tudományos Aster nevét is sugaras, csillagszerű virágzatáról kapta. Elsősorban a Középhegységben fordul elő, ritkábban a dombvidékeken, míg alföldi területeinkről szinte teljesen hiányzik.
Védett, természetvédelmi értéke 5 000 Ft

A szavazást ITT TEHETED MEG >>> 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek