A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI/telex

Augusztus 3-ig lehet nevezni a fővárosi önkormányzat ötletpályázatára, amelynek célja egy „zöldebb, élhetőbb és hangulatosabb Nagykörút megvalósítása”, Azt ígérik, hogy a leginnovatívabb és legszínvonalasabb elképzeléseket beillesztik az ősszel induló fejlesztési programba.

A négy legnívósabb pályázatot egyenként százezer forintos, a hat kisebbet pedig ötvenezer forintos díjjal jutalmazzák. Emellett az összes pályázót meghívják egy tervezői workshopra – olvasható a Budapesti Közlekedési Központ honlapján.

„Tavaly indult el egy tervezési folyamat, aminek első részeként négyezer ember töltötte ki a Nagykörút jövőjére vonatkozó kérdőíveket. Ez alapján körvonalazódott, hogy mit szeretnének a fővárosiak a Nagykörúton látni, és ez nagyjából egybeesik a fővárosi önkormányzat elképzeléseivel” – mondta korábban Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke.

A fejlesztés lényege a közterületek újrafelosztása által több zöld, több pihenőhely, pezsgő utcák, azaz minőségi vásárlási, vendéglátási, kulturális élet, fenntartható közlekedés, nagyvárosi presztízs megteremtése. Városi autópálya helyett élhető, zöldebb, biztonságosabb városi tengelyt szeretnének a Nagykörúton.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a munka mikor kezdődik el, csak annyi a biztos: egyelőre nincs rá pénz.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek