A rovat kizárólagos támogatója

A közel-keleti helyzet volt az egyik központi témája a G8-ak tegnapi külügyminiszteri találkozójának. A hét iparilag legfejlettebb állam és Oroszország diplomáciai vezetői a holnap kezdődő genovai államfői csúcsot készítik elő. A találkozó több ezer ellenzője már a kikötővárosban tartózkodik. Magyar globalizációellenes szervezetek nem vesznek részt a demonstrációkon.
A magyar globalizációellenes szervezetek nem vesznek részt a legfejlettebb ipari országok, a G8-csoport genovai csúcstalálkozójára időzített demonstrációkon – tudta meg munkatársunk. A hazai globalizációellenes mozgalom főleg baloldali radikális, illetve környezetvédő csoportokból áll. A hitvallásukat megfogalmazó Budapesti Civil Nyilatkozatot többek között a Baloldali Alternatíva Egyesülés, a Duna Charta, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége, az Összefogás a Fennmaradásért Mozgalom, a Polgárok Érdekszövetsége, az R+A Egyesület (Rákosfalvai és Árpádföldi Polgárok Egyesülete), a Szegények és Kiszolgáltatottak Szövetsége, a Társadalmi Koalíció és a Védegylet írta alá. A nyilatkozat szerint “a nemzeti, állami szuverenitást egyre erősebben megcsonkító nemzetközi gazdasági, pénzügyi politikai szerződések lényegében az emberi társadalom demokratikus rendszerének hagyományos pilléreit bontják le. (…) Ez ellen minden jóérzésű embernek tiltakoznia kell.”
Kis Edgár, a Védegylet környezetvédelmi mozgalom aktivistája a Népszabadságnak elmondta: buszt akartak indítani a genovai csúcsra, hogy csatlakozzanak a találkozó ellen demonstrálókhoz, de végül technikai okok miatt mégsem utaznak. Kis nem tud olyan hazai globalizációellenes szervezetről, amelyik szervezne ilyen utat, de azt nem tartja kizártnak, hogy egyénileg magyar tüntetők is utazhattak az olaszországi városba.

Ideológiájában globalizációellenes – a parlamenti pártok közül egyedüliként – a Magyar Igazság és Élet Pártja is. A MIÉP szóvivője, Győri Béla lapunk kérdésére szerdán elmondta: tagjaik, szimpatizánsaik nem utaznak Genovába, mert pártja nem támogatja az agresszív utcai megmozdulásokat. Nem vesz részt a demonstrációkon a Munkáspárt sem, de a G8-találkozó alatt a párt az interneten tiltakozni kíván a globalizációt segítő döntések ellen.
A genovai G8-as csúcsértekezletre készülve az olasz hatóságok 686 személyt fordítottak vissza a határról – közölte tegnap Claudio Scajola belügyminiszter. Ennek ellenére hírügynökségi értesülések szerint a pénteken kezdődő csúcs több mint 3000 ellenzője már a városban tartózkodik. A hatóságok már előre börtönhelyeket “biztosítanak” az erőszakoskodó tüntetőknek: 200 elítéltet Genovából ideiglenesen átszállítottak szicíliai és szardíniai fegyintézetekbe, és továbbiak áthelyezése is várható a csúcs idejére – írja a dpa. Az észak-olasz kikötővárosba százezernél több tüntetőt várnak, s mintegy 16 ezer rendőr gondoskodik majd az értekezlet résztvevőinek biztonságáról. Bejelentették a kikötő, a repülőtér, a vasútállomások és autóutak lezárását, a város központjában útelzáró rácsokat állítanak fel, a kikötőben a haditengerészet egységei járőröznek, a repülőtéren légvédelmi rakétákat helyeztek el.
Colin Powell amerikai külügyminiszter munkareggeli keretében tanácskozott Rómában orosz kollégájával, Igor Ivanovval – vélhetően a rakétavédelem kérdéseiről –, majd az olasz diplomácia első emberével, Renato Ruggieróval találkozott a G8-at előkészítő külügyminiszteri értekezlet előtt.
A megbeszéléseken a közel-keleti helyzet volt a központi téma. Tegnap levélbomba robbant az olasz kormányfő, Silvio Berlusconi tulajdonában lévő egyik televízió milánói irodaépületében, könnyebben megsebesítve a postai küldeményt felbontó titkárnőt. Két nappal ezelőtt Genova egyik rendőrállomásán szintén levélbomba robbant, megsebesítve egy 20 éves rendőrt. Az egyelőre nem biztos, hogy a tegnapi robbantást a G8-csúccsal kapcsolatban követték el.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás