A rovat kizárólagos támogatója

Évente több százmillió forintot fordít a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. a szelektív hulladékgyűjtő szigetek tartályai mellé tett szemét elszállítására és a terület takarítására.

A Budapesti Városüzemeltetési Központ és az ahhoz tartozó FKF Zrt. közös közleményükben azt írták: míg 2006-ban 31 ezer köbméter, 2008-ban már 84 ezer köbméter, 2011-ben pedig 91 ezer köbméter nem oda való szemetet kellett elszállítaniuk a gyűjtőszigetekről.

A plusz hulladék elszállításához és a takarításhoz külön járművek és munkatársak kellenek. Az ezekhez szükséges forrást a társaság a lakossági hulladékdíjból csoportosítja át, amelyet más célra lehetne fordítani: a szolgáltatások színvonalának emelésére, újak bevezetésére, gépek beszerzésére – emelték ki.

A közleményben felidézték, hogy a társaság 2003-ban 100 gyűjtőszigettel kezdte meg a közterületeken történő, újrahasznosítható hulladékok gyűjtését; ez a szám mára csaknem ezerre nőtt. Bár néhányan olyan hulladékot visznek a szigetekre, amelyeknek nem ott a helyük, és ezzel elcsúfítják és szennyezik a környezetet, a társaság munkatársai hatósági jogkör híján még tettenérés esetén sem tehetnek semmit velük szemben.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás