A rovat kizárólagos támogatója

A kéktorkú ara (Ara glaucogularis) az egyik legveszélyeztetettebb madárfaj a Földön, vadon mindössze legfeljebb 300 kifejlett egyede él már csak Európa állatkertjei fajmentő tenyészprogram keretében próbálják megőrizni a kihalással veszélyeztetett papagájt, ebben a programban vesz részt a Szegedi Vadaspark is 2014 óta.

Ennek ismeretében mondhatjuk ki, hogy igazi szenzációnak számít, hogy két fiókáját is sikerült felnevelni. Jelenleg még a Vadaspark hátterében tartózkodnak, de rövidesen a látogatók is találkozhatnak velük.

Bolívia viszonylag kis területén él ez a viszonylag kisméretű arafaj, erdőkben, fás szavannákon, ültetvényeken fordul elő, többnyire víz közelében. Leginkább pálmák termésével, magokkal, bogyókkal és gyümölcsökkel táplálkozik, időnként kiegészítve az étrendjét kisebb állatokkal. A múlt században még leginkább az illegális vadbefogás és állatcsempészet veszélyeztette, jelenleg az élőhelyének pusztulása, többek a között az élelemre és költésre alkalmas fák kivágása a legelőnek szánt területeken jelenti a fő problémát. A kutatók mindössze 200-300 közöttire becsülik a kifejlett egyedek számát a Természetvédelmi Világszövetség vörös listája szerint.  A kéktorkú arák monogám párokban élnek, évente egyszer költenek 1-3 tojást (ha valami miatt a tojások nem kelnek ki, akkor újrázhatnak).

kéktorkú ara papagály (Ara glaucogularis) kép: Endrédi Lajos zooszeged.hu

Az európai fajmentő tenyészprogram (EEP) sikerét mutatja, hogy immár közel 160 kéktorkú ara él a kontinens állatkertjeiben. Szeged 2014-ben lépett be a programba, amikor egy izraeli állatkertből fogadott egy párt. Sajnos, a szülök még nem nevelték első fészekaljukat, így közbe kellett avatkoznunk, a két fiókát szakember vette pártfogásába. Mint a fotókon is látható, sikerrel. Jelenleg az állatkert háttérhelyiségében tartózkodnak, idővel azonban a látogatók is megtekinthetik őket-írta a vadaspark.
Nyitókép: Endrédi Lajos

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás