A rovat kizárólagos támogatója

Miközben ezredik tagját köszöntötte a Nők a Balatonért Egyesület, a szervezet küldöttgyűlésén az is elhangzott: a NABE több más, jelentős múltú környezetvédelmi szervezethez hasonlóan nem kapott támogatást az idén a Nemzeti Együttműködési Alap pályázataiból.

Huszonnyolc esztendős, balatonföldvári és a környezet védelme, valamint a turizmus a szívügye a Nők a Balatonért Egyesület ezredik tagjának. Tizenhét év alatt, húsz helyi csoportban immár ezer balatoni hölgy tette a kézjegyét amellé, hogy azonosul a közismert balatoni civil szervezet céljaival – összegeztek a küldöttgyűlésen.  Szauer Rózsa egyesületi elnök azt emelte ki: egyre több fiatal csatlakozik hozzájuk, ami azért fontos, mert a környezeti kérdések, a fenntarthatóság szempontjai a fiatalabb generációk mindennapjainak elengedhetetlen részét kell hogy képezzék a Balatonnál is, a tó jövője érdekében.

A NABE a korábbi években hárommillió forint körüli támogatásra pályázott sikerrel. Az a döntés, hogy az idén nem jutnak ilyen forráshoz, jelentős változásokat eredményezhet az egyesület működésében, várhatóan le kell mondaniuk több eddigi vállalásukról. Szauer Rózsa sikeres pályázatokról is beszámolhatott: a négy európai tavat érintő EULAKES-projekt keretében öt iskolában már megvalósított Balaton-szakkört további intézmények diákjainak is megszervezhetik. Ez a Zöld Forrás pályázaton elnyert támogatásnak köszönhető. Az új projektben további négy balatoni iskola diákjai végezhetnek egyebek között kémiai és biológiai vízminőség-vizsgálatot, madármegfigyelést, részesei lehetnek interaktív játékot tartalmazó gyakorlati óráknak, környezetvédelmi előadásoknak – írta a sonline.hu.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek