A rovat kizárólagos támogatója

Szerbia bezárta a hatalmas Vinca hulladéklerakót, csaknem három héttel azután, hogy az ott keletkezett tűz csípős füsttel borította be a fővárost, Belgrádot – jelentette tegnap a Tanjug hírügynökség Irena Vujkovicra, az ország környezetvédelmi miniszterére hivatkozva.

A Nemzetközi Pénzügyi Társaság szerint a négy évtizedes Vinca telep Európa legnagyobb ellenőrizetlen hulladéklerakója, körülbelül 17 kilométerre Belgrád belvárosától, a Duna közelében. Naponta több mint 1500 tonna háztartási hulladékot és körülbelül háromezer tonna építési hulladékot helyeztek el itt. A szemét bomlása és a helytelen hulladékkezelés miatt gyakoriak voltak a sűrű füsttel járó tüzek.

A beszámoló szerint a miniszter azt mondta, hogy a most bezárt hulladéklerakó területén 2023-ra megállítják a talajcsúszást és művelés alá vonják a földet.

„Tűz volt (…) a negyven éve folyó szabályozatlan hulladéklerakás miatt (…) remélem, hogy ez soha többé nem fordul elő” – idézte a Tanjug Vujkovicot.

Az EU-tagság feltétele is

A belgrádi egészségügyi hatóságok adatai szerint a Vinca hulladéklerakó eddig több mint négymilliárd köbméter metánt bocsátott a légkörbe.  Az elmúlt években szerbiai környezetvédő szervezetek tüntetéseken követelték a hulladéklerakó bezárását.  A belgrádi hatóságok és a Suez–Itochu francia–japán konzorcium 2019-ben megkezdte egy új hulladéklerakó, égetőmű és erőmű építését.

Szerbia az Európai Unió tagjelöltje, de mielőtt csatlakozhatna, több mint 15 milliárd eurót kell befektetnie ahhoz, hogy megfeleljen a közösség környezetvédelmi normáinak, beleértve a szilárd és folyékony hulladékok kezelésére vonatkozó előírásokat.

Készítette a szabadeuropa.hu a Reuters tudósításának felhasználásával.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek