Hirdetés
Forrás: alfahir.hu

Szijjártó Péter Facebook-oldalán közölte, hogy sikerült minden olyan függő kérdést tisztázni a Roszatom orosz atomenergetikai konszern vezetőivel, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a paksi bővítés, másnéven Paks II. idén szeptemberben átléphessen a második, konkrét építkezési fázisba. Jákli Gergely, az Eximbank korábbi vezérigazgatója fogja szeptember 1-től átvenni a Paks II. Zrt. vállalat vezetését.

A külügyminiszter Isztambulban tárgyalt Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával, majd ezt követően arról számolt be, hogy a találkozón áttekintették a beruházással kapcsolatos teendőket, így minden adott ahhoz, hogy a projekt idén ősszel átléphessen az úgynevezett létesítési fázisba. A tárcavezető elmondta, az építkezési munkálatok megkezdéséhez további négy fontos engedélyt kell kiadnia az Országos Atomenergia Hivatalnak (OAH). Ezek közül a létesítési engedély a legfontosabb, de beadták már a kérelmet a reaktortartályra, a nukleáris szigetre és az ötös reaktorépületre vonatkozóan is.

Kiemelte, hogy az orosz fél biztosítja az összes olyan dokumentációt, amely szükséges ahhoz, hogy az OAH mielőbb megalapozott véleményt tudjon mondani.

Amennyiben minden összeáll a mai megállapodásnak megfelelően, akkor teljes mértékben reális, hogy a paksi atomerőmű beruházása a második, létesítési fázisba lép szeptemberben – fogalmazott Szijjártó, rámutatva, szerinte mindez szükséges ahhoz, hogy 2030-ra működésbe léphessen a két új blokk, s így az erőmű kapacitása a jelenlegi 2000 megawattról 4400 megawattra emelkedjen.

“Magyarország hatalmas lépést tesz a villamosenergia terén az önellátás (?) irányába, és ez a mostani helyzetben, amikor a nemzetközi energiapiacon teljesen irracionálisan nőnek az árak, hatalmas előnyt jelent majd Magyarország számára” – jelentette ki a miniszter, akinek meggyőződése, hogy “a nemzetközi energiapiac zavarainak, válságainak nem leszünk oly mértékben kitéve, mint jelenleg, és nem leszünk oly mértékben kitéve, mint sok más ország”.

A miniszter végezetül aláhúzta, hogy az Európai Unió szankcióinak meghozatalakor kimondásra került, sőt jogszabályban rögzítették, hogy a nukleáris energia békés, polgári célú felhasználása nem tartozik a korlátozások hatálya alá, és a Roszatom maga sem került rá semmilyen szankciós listára, így az együttműködés nem ütközik semmilyen szabályba.

Érdekünk, hogy az atomerőmű megépüljön 2030-ra, erre továbbra is reális esély van, a magyar kormány elkötelezett a beruházás folytatása mellett – összegzett.

Végezetül a külügyminiszter bejelentette, hogy Jákli Gergely, az Eximbank korábbi vezérigazgatója fogja szeptember 1-től átvenni a Paks II. Zrt. vállalat vezetését.

Ahogy azt már májusban megírtuk, Szijjártó Péter az új Orbán-kormányban megkapta a paksi bővítés (energiaügyek, energiabiztonság) felügyeletét is. A magyar külügyér akkor arról beszélt, szerinte 2023 második felében már indul a paksi reaktorok építése, nincs gond az oroszokkal, el fogják tudni végezni majd a feladatot.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás