A rovat kizárólagos támogatója

Ha megépítenék a korábban Galvani-hídként emlegetett átkelőt, a számítások szerint napi 42.000 járművel csökkenne a belvárosi hidak terhelése. Egyelőre nem tudni, mikorra lehet mindebből valóság. A tervzsűri összetétel külön figyelmet érdemel.

A főváros új hídjával közvetlen közúti kapcsolat jönne létre Dél-Budapesten: az átkelő Észak-Csepelen keresztül kötné össze a Galvani út vonalában Dél-Budát, valamint az M1/M7 bevezető szakaszát Dél Pesttel, a Jászberényi útig – közölte ma a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja (KKBK).

A kétszer 3 sávos új Duna-híd nemzetközi, meghívásos tervpályázata megjelent, erre 17 magyar és külföldi tervezőiroda jelentkezett; az előminősítés után pedig még 5 pályázó adhatja be tenderét. Jövőre dől el, hogy mely tervek alapján készülhet el a híd.

Az átkelő kiépülésével naponta 42 000 gépjárművel csökkenhet a belvárosi hidak, illetve napi 8 ezer autóval az Üllői út forgalma. Ugyanakkor a híd nyomvonalának meghosszabbításával egy új fővárosi, déli körgyűrű alakulhat ki, közvetlen összeköttetést teremtve Újbuda és Csepel, Ferencváros, valamint Kispest és Kőbánya között.

A központ emlékeztetett: Budapest új Duna-hídjának – korábbi nevén Galvani-híd – megépítéséről 1994-ben döntött az akkori Fővárosi Közgyűlés, de azóta sem fogtak hozzá.

Miközben a belvárosi szakaszon, megközelítőleg, kilométerenként található átkelési lehetőség, a Dunának ezen a déli szakaszán 15 kilométeren keresztül nem található híd. Sőt, Csepel és Budapest 1950 január 1-jei egyesülése óta nincs a városhatáron belül közvetlen összeköttetés a budai kerületek és a XXI. kerület, vagyis Csepel között.

A tervpályázatra magyar szakemberek mellett többek között a nijmegeni (Hollandia) De Oversteek hidat jegyző belga Laurent Ney vagy a városikonná vált hídjairól híres holland sztárépítész, Ben van Berkel, továbbá a Pritzker-díjas amerikai Richard Meier is jelentkezett. A meghívottak között szerepel még Franciaország egyik legdinamikusabban fejlődő építészirodája, az Explorations Architecture, továbbá a Belgrád új jelképét, az Ada-hidat tervező szlovén Arhitektura és a Linz új Duna-hídját tervező mérnök-építész, Marc Mimram is.

A nyertes pályaművet neves magyar és külföldi szakemberekből álló tervzsűri választja ki. A zsűri elnöke Fürjes Balázs kormánybiztos, társelnöke Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnök Kamara korábbi elnöke. A tagok között szerepel Miklósa Erika, Kossuth-, Liszt Ferenc-, és Prima Primissima-díjas opera-énekesnő, Eszenyi Enikő, Kossuth-, és Jászai Mari-díjas színésznő, a Vígszínház igazgatója, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Schneller István urbanista, Budapest korábbi főépítésze, valamint a híres francia hídtervező, Michel Virlogeux – közölte a KKBK. 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás