A rovat kizárólagos támogatója

Szingapúr gyakorlatilag megtelt, egyszerűen fizikailag nincs több tér az újabb autók ezreinek elhelyezésére – ezért drákói szigorral korlátozza a távol-keleti miniállam autóra vágyó polgárait. A cél a tömegközlekedés felé terelni őket.

Tűrőképességének határához ért Szingapúr, útjai és polgárai nagyobb autóforgalmat már nem képesek elviselni, emiatt a városállam 2018 februárjától drasztikusan korlátozza a területén közlekedő járművek számát. A kormány saját hatáskörében nulla és 0,25 százalék közötti mértékben határozhatja meg az autók és motorok számának éves növekedését. A legnagyobb szigort a személy­autóknál és a motoroknál érvényesítik, ezek számát befagyasztják. Az áruszállítók és a buszok esetében a 0,25 százalékos bővülési plafont 2021 márciusáig tartják érvényben, abban bízva, hogy addigra a vállalatok alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez. A rendszert legközelebb 2020-ban finomhangolják majd.

A közlekedési hatóság közleményét idézve azt írja a Világgazdaság, hogy Szingapúr gyakorlatilag megtelt, egyszerűen fizikailag nincs több tér az újabb autók ezreinek elhelyezésére. Már most is az ország teljes területének 12 százalékát leaszfaltozták a járművek számára, és további fejlesztésekre már nincsen lehetőség. A New Yorknál is kisebb méretű városállamban a szabad terület kincset ér, azzal felelősen kell gazdálkodni – érvelnek a drákói szigor mellett. A motorizáció visszaszorítása érdekében Szingapúr a következő öt évben irdatlan összeget, 21 milliárd amerikai dollárt költ vasúthálózatának és buszközlekedésének fejlesztésére.

Szingapúrban egyébként korántsem alanyi jog az autótartás, a négykerekű kedvenc megvásárlásakor kifizetett összeg sokszor eltörpül a fenntartási költségek mellett. Addig még nézelődni sem érdemes a szalonokban, amíg az ember be nem szerez egy tíz évre szóló engedélyt, amely arra jogosítja fel, hogy egyáltalán forgalomba helyezhesse a saját ­autóját.

Mivel az engedélyek száma limitálva van, azokat lejártuk után – hogy a korrupciót kizárják a rendszerből – havonta nyilvános aukción értékesítik.

A legutóbbi, múlt heti árverésen 30,5 ezer amerikai dollárnak megfelelő összeget kellett adni a legkisebb autók tartási jogáért – írja a Bloom­berg.

A kormány az új autókra terhelt magas adókkal is el akarja venni a lakosság kedvét a vásárlástól, jellemző, hogy egy átlagos városi terepjáró (SUV) ára 20 millió forintnak megfelelő összegnél kezdődik.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás