A rovat kizárólagos támogatója

Január 14-én kárókatona szinkronszámlálást végeztek a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őrei az érintett halászati hasznosító szervezetek munkatársaival. A Tisza Kisköre-Csongrád közötti szakaszán 2037 kormorán egyed került távcső elé. A telelő állomány öt év alatt a felére esett vissza.

A felmérés célja a HNPI működési területén telelő kárókatona vagy más néven kormorán (Phalacrocorax carbo) állományának, illetve éjszakázóhelyeinek pontos feltérképezése volt, az Európa több országában is zajló nemzetközi szinkronszámlálás részeként.

A Közép-Tisza – Jászság Természetvédelmi Tájegységben a Tisza Kisköre-Csongrád közötti szakaszán történt számlálás során 8 éjszakázóhelyen összesen 2037 kormorán egyed került távcső elé. A Tisza-folyó fontos szerepet tölt be a kormoránok áttelelésében, hiszen a Közép-Tisza vidéki halastavak, víztározók és egyéb vizes élőhelyek befagyásával egyedül itt tudnak a madarak táplálkozni. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy az itt telelő madaraknak egy jelentős része északról érkezik hozzánk, ezt az elmúlt években megkerült gyűrűs példányok is igazolják.

A most elvégzett felmérés több szempontból is jelentős lépésnek minősül. Egyrészt első ízben sikerült pontos adatokat nyerni a Közép-Tiszán gyülekező kormoránok telelő állományával kapcsolatban, másrészt a számlálás a halászati hasznosítókkal közösen történt, így a kapott számadatok objektívnek és mindkét fél számára elfogadhatónak tekinthetőek. A Tisza-tavon a felmérés idején nem volt kárókatona gyülekezés, a madarak az élő folyóra húzódtak.

A kárókatona állományfelmérése azért is fontos feladat, mert e madárfaj halfogyasztása miatt folyamatos konfliktus forrás a természetvédelmi és a haltermelési ágazatok között. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén fészkelő kormorán állományról pontos és naprakész adatok állnak rendelkezésre, így jól nyomon követhető, hogy a költőállomány a 2007. évihez képest 2012-re közel a felére esett vissza!

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság különböző természetvédelmi tájegységeiben dolgozó kollégáink, az alábbi adatokról számoltak be:

Tájegység neve                                           Helyszín                Egyedszám (db)

Nyírség-Szatmár-Bereg tájegység         Tisza-folyó              175

Hortobágy tájegység                                 Tisza-folyó              299

Nagykunság tájegység                             Tisza-folyó                  0

Jászság-Közép-Tisza tájegység             Tisza-folyó              2037

Kapcsolódó anyagok:

Újra indul a kormorán vadászat

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás