Hirdetés

Jóváhagyta a vízexport csaknem teljes körű tilalmát bevezető alkotmánymódosítás tervezetét Robert Fico kabinetje tegnap Pozsonyban, a szlovák kormány öthetes nyári szünetét követő első ülésén.

Az alkotmánymódosítás szerint, annak hatálybalépését követően, Szlovákia – néhány kivételtől eltekintve – teljesen betiltja a stratégiai nyersanyagnak számító ivóvíz, ásványvíz és a geotermikus vizek exportját. Az exporttilalom alól egyedül a palackozott ásványvíz lesz kivétel, illetve a tilalom ideiglenesen feloldható lesz, amennyiben azt valamilyen humanitárius helyzet indokolttá teszi.

Az alaptörvény módosításának tervét még júliusban jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki azt a vízkincs védelmének szükségességével indokolta. A szlovák kormányfő akkor azt mondta: a módosításra azért van szükség, mert eddig a víz exportját semmilyen törvény nem szabályozta Szlovákiában és annak nagymértékű, ellenőrzés nélküli kivitelére több példa is akadt.  A módosítást – amely közben már átesett a tárcaközi egyeztetésen is – várhatóan szeptemberi ülésén tárgyalja majd a pozsonyi törvényhozás. A szabályozás a tervek szerint már idén december elsejétől hatályba lépne, elfogadásához azonban Ficóéknak előbb biztosítaniuk kell a parlamenti képviselők több mint háromötödének támogatását. Ez legalább 90 és egy szavazatot jelent a 150 fős pozsonyi törvényhozásban, ahol a baloldali kormánypártnak, az Irány-Szociáldemokráciának (Smer-SD) 83 mandátuma van.

A vízexport ilyen mértékű törvényi korlátozása, ha elfogadják, egyedülálló lesz a régióban. A korlátozás összefügghet azzal is, hogy a dél-szlovákiai Csallóköz alatt található a kontinens egyik legnagyobb ivóvíztartaléka- írta az MTI.

Kapcsolódó anyagok:

Egészségtelen az ukrán csapvíz

Vízpazarló Európa

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás