Hirdetés

Immár második éve történt az a súlyos üzemzavar, amelynek következményeként a paksi atomerőműben ma is ott “hever” a paksi 2-es blokk melletti tisztítótartályban 3,5 tonnányi sérült üzemanyag.

Ennek a veszélyes anyagnak a kiemelése azóta is várat magára, és úgy tűnik, a fogadkozások ellenére még sokáig ott is fog maradni. Bár a kiemeléssel kapcsolatos engedélykérelmet már beadta az atomerőmű az Országos Atomenergia Hivatalhoz (OAH), valószínű, hogy az ígéretek ellenére idén novemberben sem kezdhetik el a kárelhárítást. Az időpont tehát bizonytalan, ami viszont biztos, hogy a nukleáris hatóság * a tavaly augusztusi újraindításhoz hasonlóan * ebben az esetben sem kívánja tájékoztatni a közvéleményt a várható kockázatokról. Legalábbis az OAH leveléből arról értesültünk, hogy a paksi atomerőmű az üzleti titok és a szerzői jog védelmére hivatkozva, nem kívánja megismertetni a dokumentumokat a nyilvánossággal.

Mint ismeretes, két évvel ezelőtt Pakson a 2-es blokkban olyasmi történt, amire a nukleáris lobbi által hangoztatott érvek szerint szinte semmi esély nem volt. Valószínűségszámítás ide, biztonsági berendezések oda, a súlyos üzemzavar mégis bekövetkezett. Az eset pontosan megmutatta, hogy milyen törékeny az a biztonság, amely az atomerőművek működését jellemzi. A két évvel ezelőtt történtek után az erőmű irányítói kiskorúként kezelték a közvéleményt. Az esettel kapcsolatos információkhoz csak a zöldek határozott kiállása után juthattunk hozzá.
A blokkot 2004 augusztusában újraindították, ám ennek körülményei máig sem tisztázottak. Jogvédő és ökopolitikai szervezetek egy csoportja – közte az Energia Klub – hiába kérte azokat a dokumentumokat, szakértői anyagokat, amelyek megalapozták az újraindítást. Az ügy bíróság elé került, s 2005. április 1-jén a Fővárosi Bíróság a keresetet – véleményünk szerint formailag és tartalmilag is kérdéses módon – elutasította. A civil szervezetek fellebbeznek az ítélet ellen, mert úgy gondolják a társadalomnak joga van megismerni egy ekkora súlyú, és ilyen nagyfokú kockázattal járó nukleáris esemény adatait.
További információ: Perger András, 411-3530, 20/999-7963

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás