A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

A NATO történetében először idén harci delfinek és oroszlánfókák is részt vesznek a katonai szövetség és Ukrajna közös hadgyakorlatán a Fekete-tengeren – közölte az amerikai haditengerészet.

Az állatokkal a radarrendszerek megzavarását, aknakeresést és katonai búvárok észlelését gyakorolják majd a tengeri emlősök kiképzési programjában. Ezenkívül kipróbálják majd azt az új, kifejezetten delfinekre szabott harci viseletet is, amelyet a Hawaii Egyetem kutatói fejlesztettek ki – mondta el Tom LaPuzza amerikai katonai szóvivő az Izvesztyija című orosz lap szerint.

Az egy- vagy kéthetesre tervezett hadgyakorlaton részt vevő húsz delfint és tíz oroszlánfókát a kaliforniai San Diegóból szállítják majd a Fekete-tengerhez egy speciális medencével ellátott repülőgépen. LaPuzza hangsúlyozta: ez az első eset, hogy delfineket alkalmaznak egy NATO-hadgyakorlaton, sőt valószínűleg ez lesz az első alkalom, hogy amerikai harci delfinek a nyílt tengeren találkoznak majd orosz "kollégáikkal". Delfineket katonai célokra jelenleg a világon csak két helyen, San Diegóban és Szevasztopolban képeznek ki. A szevasztopoli kiképző központ állatai pedig nemrég hivatalosan az orosz haditengerészet fennhatósága alá kerültek, miután márciusban a Krím félszigetet az Oroszországi Föderációhoz csatolták.

Az amerikai haditengerészet kötelékében összesen mintegy száz palackorrú delfin, kaliforniai oroszlánfóka és beluga cet (fehér delfin) "teljesít szolgálatot". Jurij Pliacsenko, a szevasztopoli harci delfinek egykori kiképzője az állatvédők éles tiltakozására számít. Szerinte a tengeri emlősök repülővel való szállítása az Egyesült Államokból a Fekete-tengerig nemcsak drága mulatság, de komolyan veszélyezteti az állatok egészségét is. Annak idején a Szovjetunió is tervezte, hogy kiképzésre a Földközi-tengerre viszi harci delfinjeit, de a gyakorlatot végül a nemzetközi közösség nyomására kénytelenek voltak lefújni – idézte fel Pliacsenko a Ria Novosztyi orosz hírügynökségnek.

Lengyelországban is hadgyakorlat lesz

NATO-hadgyakorlat kezdődik Lengyelországban és a három balti államban is. A szerdán kezdődő, mintegy egy hónapig tartó szárazföldi hadgyakorlat első, lengyelországi szakaszában mintegy 150, az olaszországi Vicenzából átvezényelt amerikai ejtőernyős is részt vesz. Hétfőig további 450 amerikai katona érkezik majd Észtországba, Lettországba és Litvániába is.

A négy országban megtartandó hadgyakorlatot, amelynek célja, hogy a Krím orosz elcsatolása nyomán demonstrálja az Egyesült Államoknak a szövetségesei és a régió védelme iránti elkötelezettségét, a múlt héten jelentette be Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás