A rovat kizárólagos támogatója

A vízgazdálkodási törvény előírta, hogy 2003-tól a kizárólag energiahasznosítás céljából kitermelt termálvizet a zárt rendszerben történő hasznosítást követően a vízadó rétegbe vissza kell sajtolni.

2009. októberben, az Országgyűlés 194 igen, 164 nem szavazattal és 4 tartózkodás mellett elfogadta a vízgazdálkodásról szóló törvény módosítását, amelyet korábban Sólyom László köztársasági elnök visszaküldött a parlamentnek.

Az Országgyűlés először 2009. június 15-én fogadta el a módosítást, azonban azt az államfő visszaküldte, mert nem értett egyet azzal a módosítással, miszerint a termálvíz felhasználása után egyes kitermelők mentességet kaphatnának az alól, hogy a felhasznált vizet visszatáplálják a kivétel helyére, a felszín alatti vízrétegbe, ezért a T. Ház kivette a törvényjavaslatból a Sólyom által kifogásolt paragrafust, és ezután fogadta el ismét a törvénymódosítást.

2011 őszén, egy – az ECHO TV-ben készült riportban – az ágazatért felelős államtitkár határozottan kijelentette, hogy ennek a törvényi előírásnak érvényt kell szerezni, részben a vízadó réteg védelme – elsősorban a rétegnyomás csökkenés elkerülése – részben a felszíni vizek minőségének védelme érdekében, ugyanis a használt termálvíz sótartalma, és a hőterhelés miatt a befogadó felszíni vizek élővilága károsodik. Kizárta annak lehetőségét, hogy további türelmi idő kerüljön kijelölésre. (Nyilván ez volt az általa irányított szakmai apparátus álláspontja.)

Majd 2012 tavaszán, levélben biztosította az agrárképviseleti szerveket (!) arról, hogy a Kormány kezdeményezni fogja a törvényi tilalom felfüggesztését. Ezt támasztja alá az alábbi hír:

„Felfüggesztenék a mezőgazdasági termelőkre vonatkozó termálvíz visszasajtolási kötelezettséget 2015. június 30-ig a vízgazdálkodásról szóló törvény módosítása szerint, amit pénteken terjesztett be a kormány a parlamentnek."  A javaslat indoklása szerint erre azért van szükség, mert a vízgazdálkodásról szóló törvény 2004-től kezdődően írta elő az energetikai célra kitermelt termálvíz visszatáplálásának kötelezettségét. Ez pedig a kertészeti termelésben – a visszatápláló berendezések magas beruházási költsége miatt – a geotermikus energiahasznosításban érintett felhasználók többségének ellehetetlenülését és az ágazat versenyhátrányát okozza.  A hagyományos energiahordozók magas árszintje komoly költségnövelő tényező, amely mellett ma már jövedelmező növény- és üvegházi termelés nem lehetséges Magyarországon. A visszasajtolási kötelezettség felfüggesztését rövid távú, átmeneti megoldásként kívánja alkalmazni erre a problémára a kormányzat – áll a javaslat indoklásában." (MTI)

Én mindent értek, kivéve a hír utolsó mondatát, a rövid távot és az átmenetet… Évtizedes probléma és a világon semmi kezdeményezés nem történt a megoldás irányába. Mi lesz 2015. júniusban? Születik egy törvényjavaslat, a hosszabbításról… Olyan ez, mint a Rio+20. Megbeszéljük, hogy mit kéne tenni, és minden marad a régiben… Nem volt idő egy támogatási rendszer elindítására, kiváltandó a termálvíz-hasznosítást mondjuk biomasszával? De volt! Csak senki nem foglalkozott vele. Most fog? Vagy elég lesz megint egy törvénymódosítás?

Kapcsolódó anyagok:

2015-ig nem kell visszasajtolni a termálvizet

Termálvíz visszasajtolás elnapolva

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás