A Magyar Természetvédők Szövetsége levelet írt Fodor Gábor környezetvédelmi miniszternek az Őrségi Nemzeti Park visszaállítása érdekében.
A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTvSz) levelében üdvözli, hogy a miniszter felülvizsgálja az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága visszaállításának ügyét. Emellett sürgeti a minisztert a mihamarabbi, pozitív döntés meghozatalára..
A szövetség több hazai civil szervezettel együtt tiltakozott tavaly a nemzeti park megszüntetése ellen és számos érvet sorakoztatott fel annak érdekében, hogy az előző környezetvédelmi miniszter ne hozza meg ezt a hibás döntést. Schmuck Erzsébet, az MTvSz társelnöke elmondta, hogy félelmeik sajnos beigazolódtak. Az önálló igazgatóság megszűnése rányomta a bélyegét a természetvédelmi szakmai munka hatékonyságára és presztízsére is. Az átszervezéssel jelentős szellemi tőkét vontak ki a térségből. Jelenleg szakmai, morális és egzisztenciális bizonytalanság jellemzi az Őrségi Nemzeti Parkban dolgozó kis létszámú “részleget”, mely érezhetően a korábbinál csak kisebb hatékonysággal tudja ellátni a feladatát.
A Magyar Természetvédők Szövetsége szerint a nemzeti park központjának Sarródra kerülésével és a helyi döntési pozíciók gyengülésével rosszabbá vált az őrségi helyzet. Az Őrségi Nemzeti Park identitása megszűnt. A pályázatra esélyes projekttervek háttérbe szorultak, korábbi projektek leálltak. Ugyanakkor az egykori Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság vezetőinek és egyes részlegeinek megduplázódott a feladata és a felelőssége is, mely felveti annak lehetőségét, hogy ezáltal a Fertő-környéki munka is csorbát szenvedhet.
Az MTvSz a természetvédelem pozícióinak megtartása és erősítése érdekében kéri a minisztertől az önálló Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság mielőbbi visszaállítását.
További információ:
Schmuck Erzsébet, MTvSz, társelnök, 30-466-00-53, schmuck@mtvsz.hu
Gyöngyössy Péter, MTvSz elnökségi tag, 30-395-6624, pumilio@freemail.hu
Kapcsolódó anyagok: