A rovat kizárólagos támogatója

Rekordnak számító, tizenkét végveszélyben lévő szumátrai tigrist sikerült videóra rögzíteni mindössze két hónap leforgása alatt egy nyugat-indonéziai erdőben – közölték a WWF helyi aktivistái.

A tucatnyi nagymacskát március és április folyamán rögzítették az infravörös kamerák az erdőirtás előtt álló kelet-szumátrai Bukit Tigapuluh vadvédelmi területen. A ritka felvételek egyikén két kicsinyeivel kószáló anyaállat, egy másikon három falevéllel játszadozó kölyök macska látható. Egy másik videó pedig sötétben kószáló nagymacskákat örökített meg.

"Ez volt a legnagyobb számú tigris, amellyel találkoztunk és a legtöbb felvétel, amelyet valaha sikerült készítenünk" – olvasható Karmila Parakkasinak, a Természetvédelmi Világalap (WWF) tigriskutatójának közleményében.

Az élőhelyük folyamatos elvesztése, az orvvadászat, valamint az emberekkel való egyre gyakoribb összetűzések miatt a szumátrai tigrisek (Panthera tigris sumatrae) mára a kihalás szélére kerültek. Számuk az 1970-es években mért ezerről, mára négyszázra csökkent.

"A helyi, a tartományi és a központi kormányt is arra ösztönözzük, hogy vegyék figyelembe ennek a természeti folyosónak a fontosságát, és gondosan bánjanak vele a biodiverzitás megvédése iránti elkötelezettség jegyében – mondta Anwar Purwoto, a szervezet erdő- és fajvédelmi programjának vezetője, a tigrisek védelméről tavaly Oroszországban megrendezett tanácskozás megállapodásaira utalva.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás