A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Felére csökkent a ritkaföldfémek piaci ára az idén, ezért a legnagyobb kitermelő, Kína a termelés visszafogása mellett döntött. A ritkaföldfémek 17 elemből álló csoportja nélkülözhetetlen egy sor fontos csúcstechnológiát képviselő termék gyártásához – bányászata költséges és rendkívül környezetkárosító.

A belső-mongóliai Baotou Steel Rare-Earth csoport a piac stabilizálása, valamint a kereslet és kínálat összehangolása érdekében határozott a termelés és a válogatás egy hónapos leállításáról néhány egységnél – tájékoztatott az ágazat legnagyobb vállalata közleményében.  A magyarázat szerint a világpiaci igény a globális gazdasági lassulás következtében az év második felétől oly mértékben visszaesett, hogy a helyzet az árak folyamatos csökkenéséhez vezetett. A Baotou a harmadik negyedévben csaknem 90 százalékos nyereségzuhanást volt kénytelen elkönyvelni. A vállalat részvényei június és szeptember között 13,8 százalékkal estek, de az idei évet tekintve még mindig 72 százalékos emelkedést mutatnak.

Megfigyelők emlékeztetnek rá, hogy az árak tavaly még szárnyaltak, azt követően, hogy Kína visszafogta az exportot, ami miatt Japán, az Európai Unió és az Egyesült Államok szót is emelt. Az így előállt piaci helyzetben az Egyesült Államok, Kanada és India is fontolóra vette évtizedekkel korábban bezárt bányáinak újranyitását, Japán pedig új piacok után nézett például Mongóliában és Vietnámban.

A ritkaföldfémek 17 elemből álló csoportja nélkülözhetetlen egy sor fontos csúcstechnológiát képviselő termék, így például mobiltelefonok, számítógépek, szélturbinák, elektromos autók vagy fegyverek gyártásához. A világpiacon az elmúlt években a szükségletek 90 százalékát fedezték Kínából, miközben az ország a Föld becsült tartalékainak mindössze 23 százalékával rendelkezik.

A ritkaföldfém-bányászat költséges és rendkívül környezetkárosító, ami azt is jelenti, hogy a károk helyreállítása tetemes összegeket emészt fel. Szakemberek szerint egyrészt éppen ez az, ami más országokat visszatartott a bányászattól, másrészt az, hogy a kínai exportárak a korábbi rendezetlen belső termelői és piaci viszonyok miatt igen alacsonyak voltak.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek