A rovat kizárólagos támogatója

A főpolgármester azért lépett, mert “az utóbbi hónapokban megszaporodott a demagóg megnyilvánulások száma”. Mintha pár napja azt nyilatkozta volna, hogy nincs hely a fáknak, persze ezt szerinte a nem kormánysajtó félremagyarázta.. Hiába no, nyakunkon a választás, zöldnek kell látszani.

A HVG szúrta ki, hogy környezetvédelemért és zöldpolitikáért felelős főpolgármesteri biztost nevezett ki Tarlós István, a feladatot mai hatállyal Szabó József, a Főkert Zrt. vezérigazgatója látja el. A megbízólevélben a kinevezés okairól azt írta a főpolgármester, hogy az utóbbi hónapokban ugrásszerűen szaporodott a favédelemmel és zöldpolitikával kapcsolatos, kissé demagóg, olykor hisztérikus kommunikációs megnyilvánulások száma.
Ezek a megnyilvánulások nem ritkán ellentétesek a főváros érvényes, elfogadott klímastratégiájával és zöldinfrastruktúra fejlesztési koncepciójában foglaltakkal, ezért szükséges, hogy utóbbiak érvényesítése és a hiteles kontroll egy kézbe kerüljön.

A Főpolgármesteri Hivatal szerint Tarlós az új főpolgármesteri biztost felhatalmazta a fenti tárgykörben hozott intézkedések végrehajtásának ellenőrzésével, a főpolgármester nevében az indokolt, gyors reakciók megtételével, valamint “a különféle megnyilvánulásokra történő, a valóságnak megfelelő” kommunikációval.

Szabó József megbízatása határozatlan időre szól.

Tarlós István a TV2 egyik reggeli műsorában ígérte be a környezetvédelmi intézkedéseket, amibe beleérti a mobilitást, a közlekedést, és a klímaváltozással kapcsolatos kérdéseket is. Azt mondta, 49 specifikus intézkedés konkrétan ki van dolgozva. A fővárosi önkormányzattól ezért a HVG elkérte a főpolgármester klímaprogramját, amire válaszul átküldték Budapest Klímastratégiáját, amiről ebben a cikkükben írtak bővebben.

Egy hete beszédet mondott az Óbudai Egyetem közlekedési konferenciáján Tarlós István, ahol a Népszava szerint kijelentette: minden szabad, faültetésre alkalmas hely elfogyott a fővárosban.

Nyitókép: a Főkert az Andrássy úton dolgozik. forrás:  6ker blog

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás