A rovat kizárólagos támogatója

Izgalmas fordulatok előtt áll a Tarna vízének gátlástalan és törvénytelen kiszivattyúzása ügyében, a Füzesabonyi Rendőrkapitányságon indult büntetőügy. A Heves Megyei Közgyűlés tagja, Gondos István védi a Tarnát elpusztító borászatot, ami a folyót  védő civilek szerint tarthatatlan.

A greenfo információja szerint a nyomozóhatóság Adebrő község alpolgármesterének, Birgenstok Istvánnak a meghallgatása alapján tudja majd tisztázni, hogy a községben működő Debrői Tóth és Tóth Borászat nagyteljesítményű szívattyúi, és a meder megbontásával járó illegális gátrendszerek kinek a hallgatólagos jóváhagyásával működhettek – immáron bizonyosan szabályszerűtlenül.  Birgenstok, aki nemcsak alpolgármeter, de a vízügy hivatásos gátőre is,  ugyanis nagy nyilvánosság előtt azt állította: ő már korábban jelezte vízügyes feletteseinek az illegális műtárgyakat, és a mederben zajlott természetpusztítást. Ha ez bizonyosságot nyer, akkor  felvetődhet: a vízügyi hatóságok miért nem foglalkoztak gátőrük bűncselekményre utaló bejelentésével.

Lapunk kérdésére Bóday Pál az ügyben a Tarna védelmére szerveződött civil közösség egyik tagja, a Kápolnai Macskarvaház Alapítvány vezetője továbbra is úgy fogalmazott: a rendőrségi nyomozás, és más szakhatóságok vizsgálatainak sikere érdekében, továbbra sem szeretne olyan személyekkel kapcsolatban információkat közölni, akik érintettek lehetnek a Tarnán történt ökológiai katasztrófa előidézésében, mert ezzel nehezítenénk a hatóságok, és  könnyítenénk, a bűnösök dolgát.

Azt azonban elmondta: hamarosan hivatalos levélben fordulnak a Heves Megyei Közgyűlés elnökéhez, Dr Juhász Attila Simonhoz, aki semmilyen megkeresésükre nem reagál, és “hosszú hetek óta hallgat a Tarna ügyében.” Bóday szerint ez most már azért is tarthatatlan, mert kiderül: a Tarna vízét kiszivattyúzó, és semmifajta megbánást nem tanúsító, civileket politikai kapcsolatokkal, és veréssel fenyegető borászat ügyvédje, Gondos István, a Heves megyei közgyűlés egyik tagja, ami Bóday szerint összeférhetetlen.

– Egy olyan büntetőügyben, ahol többek között helyi Fideszes politikusokat, civileket fenyeget egy ökológiai katasztrófát előidéző borászat, ahol a Heves Megyei Közgyűlésnek dolga lenne az ehhez hasonló esetek megakadályozására javaslatokat kidolgozni, nyilvánvalóan nem tartható, hogy az egyik képviselő védi a védhetetlent – fogalmazott Bóday, hozzátéve: “érdemes lenne Gondos Istvánnak ügyvédként teljes erőbedobással a vétkes borászat védelmét ellátni, lemondva a megyei közgyűlésbeli mandátumáról, hiszen így nem tenné ki mérhetetlen szégyennek azt a politikai közösséget, amelynek tisztességes tagjai hetek óta a Tarna folyó megmentésén és a kiszáradást okozó bűnösök kézrekerítésén dolgoznak.”

Közben a Kápolnai Macskaárvaház Alapítvány egyik önkéntese, a világhírű gyorsasági motorversenyző, Sebestyén Péter, a hétvégén a közeli Visontán vett részt – és nyert meg – egy 24 órás motorversenyt, ahol versenymotorján a Tarnát védők iránti szolidaritásból, szponzorok helyett a Macskaárvaház Alapítvány matricáit ragasztotta különleges, elektromos versenygépére.

– Sajnos a nemzetközi versenyszezonom közepén nem tudtam tevőlegesen részt venni a Tarna állatvilágának mentésében, ezért csak ezzel a gesztussal tudtam kifejezni szolidaritásom, és nagyrabecsülésem a tönkretett folyót védő civileknek – fogalmazott Sebestyén Péter, akit sokan hazánk  első lehetséges MotoGP versenyzőjének tartanak.


Tarna saga 2: Lehet, hogy a szivattyú is lopott volt, amivel a Tarna vízét ellopták?

Nyomozócsoport alakult a Tarna vízének ellopása és az okozott ökológiai katasztrófa kivizsgálására

Van aki bort, és olyan is akad, aki egy igazgatótanácsi tagság reményét kaphatta kenőpénzként a Tarna ökológiai katasztrófájának eltussolásáért

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás